ZAOL - Egymillió forintos támogatás: Négy fiatal tehetség ünnepelhet Zala vármegyéből, akik elnyerték a Széchenyi István Egyetem Gólya ösztöndíját.


A győri Széchenyi István Egyetem elsőéves nappali tagozatos hallgatói közül ötven diák érdemelte ki az intézmény által meghirdetett Gólya ösztöndíjat. Az ösztöndíj nyertesei között négyen Zala vármegyéből származnak. A szerencsések tíz hónapon át havi százezer forint, összesen pedig egymillió forint támogatásban részesülnek.

Csaknem ötezer hallgató kezdte meg tanulmányait idén szeptemberben a Széchenyi István Egyetemen, ahol jelentős segítséget kapnak ahhoz, hogy sikerrel vegyék az akadályokat. Az intézmény döntése értelmében idén is 50 olyan elsőéves részesül tíz hónapon át a havi százezer forintos, már harmadik éve meghirdetett Gólya ösztöndíjban, aki a vonatkozó kormányrendelet értelmében kedvezményezettnek minősülő járásból vagy átmenetileg kedvezményezett településről érkezett, valamint középiskolai tanulmányi és versenyeredményeivel kiérdemelte azt.

Az átadóünnepségen Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy küldetésük a tehetségek felfedezése és támogatása, akikből felkészült szakemberek és kutatók válhatnak. "Ennek érdekében széleskörű ösztöndíjrendszert kínálunk hallgatóink számára" - mondta. - "Emellett számos lehetőséget biztosítunk a fejlődésre: a nálunk tanulók részt vehetnek projektmunkákban, kutatásokban, és csatlakozhatnak a világelithez tartozó hallgatói csapatokhoz. A sport és a művészetek területén is megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb karrierutat. Munkatársaink és a felsőbb éves hallgatók támogatására is számíthatnak ebben a folyamatban."

A Széchenyi István Egyetem gólya ösztöndíjasai összesen 17 vármegyéből érkeztek. A harmadik legtöbben, négyen Zala vármegyeiek: Belső Csongor (Pacsa), Borsos Blanka (Zalabaksa), Ékes Dorottya Réka (Zalavég) és Tavasz Botond (Kehidakustány).

Related posts