Tudor: 'A Bologna ellen nem engedhetjük meg magunknak a döntetlent!'

A Juventus sorsdöntő mérkőzésre készülődik, hiszen a csapat holnap este a Bologna otthonába látogat, s az összecsapás győztese komoly lépést tehet a bajnokság negyedik, BL-indulást garantáló helye felé.
"A csapat motivált, s készen áll arra, hogy egy olyan fontos mérkőzéssel nézzen szembe, amilyen a holnapi lesz a Bologna ellen. Douglas Luiz erőnléte javulóban van, keményen dolgozik, s holnap segíteni tudja majd a csapatot. A védelemből hiányzik sok játékosunk, de bizonyos vagyok benne, hogy azok, akik játszanak, jó teljesítményt nyújtanak majd. Cambiaso és Savona az adottságaik okán képesek középső védőt játszani háromvédős formációban, ha szükséges. Andrea jobban van, jól edzett ezen a héten, s visszanyerte erőnlétét. Nem tér vissza sérült játékosunk az emíliai csapat ellen. Koopmeiners továbbra is hiányzik, s még Vlahović sem száz százalékos. Bíztam benne, hogy legalább a keretbe meg tudom majd hívni, de nem érezte készen magát. Rajuk kívül természetesen Yıldız sem lesz ott. Hiányoznak majd Kenan képességei, de bárki is játszik helyette, készen áll majd a feladatra, s fontos lesz számunkra. Yıldız holnap a lelátóról nézi majd a mérkőzést, hogy közel legyen a csapattársaihoz.