Elindul a tervezési folyamat az űrhajósok generációit szállító hatalmas űrhajók megalkotására.

A legközelebbi exobolygók is csak több száz vagy ezer év alatt lesznek megközelíthetők, ami különféle kérdések egész sorát veti majd fel az utazás fizikai megvalósításán túl is.

Az Egyesült Királyságban bejegyzett Initiative for Interstellar Studies (i4is) non-profit szervezet több mint 10 éve dolgozik a csillagközi utazás kihívásainak kutatásán, ami fizikai értelemben már ma is megvalósíthatónak tűnik, de azon túl is rengeteg mindent kellene hozzá megoldani, hogy a távoli jövőben esély nyíljon az ilyen vállalkozások sikerére. Ilyen természetesen az emberi életet fenntartása, hiszen a kozmikus sugárzás elleni védelem vagy az űrben töltött idő egészségügyi hatásai még egy Mars-utazás esetében sem triviálisak, de a problémák sora egészen az olyan kérdésekig terjed, mint hogy az űrben született generációktól (akik nyilván nem önként jelentkeztek a feladatra) hogyan várható el a küldetések továbbvitele.

Az i4is nemrég a Project Hyperion nevű kezdeményezésének keretei között írt ki 10 ezer dolláros pályázatot egy csillagközi utazásra képes generációs hajó elgondolására, ami akár évszázadokon keresztül is képes lenne embereket szállítani a csillagközi térben. Mivel a fénysebességgel való utazás nem opció, a tudósok szerint az exobolygókat ilyen űrhajókkal lehetne megközelíteni, a verseny pedig egy olyan koncepció kidolgozásáról szól, ami jelen és a közeljövő technológiáira támaszkodik. Ahogy az Universe Today beszámolójából kiderül, a mostani meghajtásokkal több mint ezer évig tartana eljutni a legközelebbi csillagrendszerhez, amit még a futurisztikus elképzelések is legfeljebb 100 év alá szorítanának le.

Bőven lesz mit átgondolniuk.

A Proxima Centauri körüli rendszer nem tűnik alkalmasnak az emberi élet számára, így a generációs űrhajók tervezését valóban hosszú távú, minimum 250 éves időtávra kell megvalósítani. A szervezők véleménye szerint nemcsak a csillagközi meghajtás és a szerkezeti tervezés kihívásait kell figyelembe venni, hanem feltárni az alkalmazott technológiák és az "erőforrásokkal erősen korlátozott társadalom dinamikája közötti bonyolult interakciókat" is. A konstrukciót a csillagközi szondákhoz hasonlítva olyan, mintha egy drón és egy óceánjáró összevetéséről beszélnénk. Bár az egész még csupán elméleti síkon létezik, a Földön tapasztalt egzisztenciális fenyegetések kezelésében is hasznos tanulságokkal szolgálhat.

A szervezőbizottság egyik tagja a lapnak kifejtette, hogy a gondolkodás ezen irányú kiterjesztése értékes betekintést nyújthat abba, miként javíthatnánk életminőségünket egy innovatív megközelítéssel a „Föld űrhajó” koncepcióján keresztül. Kívülállóként talán még a generációs űrhajók kérdéskörénél is nehezebb megragadni ezt az elképzelést, de kétségtelen, hogy a tudósok izgalmas kihívásokkal néznek szembe a verseny kapcsán. Egy néhány évvel ezelőtt publikált tanulmány például arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a hajón és a Földön beszélt nyelvek tíz generáció alatt önállóan fejlődnek, az a tapasztalatok szerint egyre inkább megnehezítheti a kommunikációt. Ez különösen érdekes lehet, figyelembe véve, hogy ennyi idő alatt az űrhajón új fogalmak és társadalmi problémák is felmerülhetnek.