A Nyíregyháza bejelentette, hogy egy gólgyáros támadó érkezik Szlovákiából, aki új színt vihet a csapat támadósorába.
Zan Medved véleménye szerint a magyar bajnokság egy hajszálnyival erősebb a szlovák ligánál.
A korábbi sajtóhírek végül valóra váltak: a Nyíregyháza Spartacus hivatalosan is bejelentette Zan Medved leigazolását. A szlovén csatár Kassáról érkezik, ahol az idény során tizenöt mérkőzésen kilenc gólt szerzett. Medved nemcsak hazájában, hanem Lengyelországban is megfordult, korábban a Slovan színeiben is játszott.
"Hihetetlenül boldog vagyok, hogy a Nyíregyháza játékosa lehetek! Nagy öröm számomra, hogy mindenben egyetértettünk, és egy remek klubhoz csatlakozhattam. A stadion lenyűgözött, és a fogadtatás is rendkívül kedves volt, az első benyomásaim pedig kifejezetten pozitívak. A magyar bajnokság színvonala kissé magasabb, mint a szlovák, és az infrastrukturális feltételek is jobbak. Tudom, hogy a nyíregyházi szurkolók hatalmas szeretettel támogatják a csapatot. Célom, hogy megtartsuk a helyünket az élvonalban, és nagyon bízom benne, hogy a tavaszi szezon sikeres lesz. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a Spartacus érdekében." - nyilatkozta a klub hivatalos oldalának Medved.