Szeptemberi horoszkóp-előrejelzés a Szüzek számára: Ha nyitott szívvel és kevesebb ítélkezéssel közelítesz a körülötted lévőkhöz, meglepő fordulatokra számíthatsz a szerelem világában. Egy váratlan találkozás új irányt adhat a romantikus életednek, így ér
Szeptember beköszöntével egy érzelmi kalandparkba lépünk, ahol a párkapcsolatok válnak a középponti attrakcióvá. A Szaturnusz, a Vénusz és a telihold hatásai izgalmas kihívások elé állítanak minket, miközben új, szívhez szóló lehetőségeket is felkínálnak a szerelem világában. Az érzelmek tengerén való navigálás során érdemes figyelni a jelekre, hiszen a nehézségek mellett csodás meglepetések is várhatnak ránk.
Ha a munkát kényszerként éljük meg, azzal elhidegülünk az élet örömeitől. Fontos észrevenni, hogy mindig valamit adunk valamiért, még ha ezt nem is tudjuk előre kiszámítani. Csak annyit érzékelünk, hogy adunk, és bízunk benne, hogy a sors később valami jót hoz vissza számunkra. Ez egy fontos tanulság, hiszen éppúgy, ahogy az Oroszlánnak is szüksége van a kényelmére, úgy mi is megszenvedhetjük, ha nem engedjük el a dolgokat, és nem merünk néha spontán döntéseket hozni. Az élet nem mindig kiszámítható, de ha nyitottak vagyunk, a legszebb meglepetések várhatnak ránk.
Valahol ezt tanítja most nekünk a Plútó-Neptun-Uránusz alakzat bepontosulása. Itt ugyanis erős lesz a hajlam a basáskodásra a munkában és azokkal szemben, akik eleve alá vannak számunkra rendelve - és ezt évekig játszhatjuk, amíg végül ez visszaüt, és koppanunk egy nagyot. A munkahelyi pozicionálások és pozicionálódások mind oda visznek, hogy komoly karrier áll előttünk ott, ahol éppen dolgozunk. Ha egy szalagon, akkor ott, ha egy vezetőségben, akkor ott. Nyilván kell hozzá majd fanatizmus és kötelességtudat, de ezek megjönnek, ha még csak kezdőkként vagyunk jelen a munkaerőpiacon. Idősebb Szüzek számára viszont ott a csapda, hogy ha nem ügyeltek kellően az egészségükre, akkor ideje nagyon drasztikusan lépni és tenni valamit, amíg nem késő. Amíg a Jupiter a Rákban jár, addig védve vagyunk, de utána - 2026 július 1-ig - megjöhetnek a húzósabb egészségügyi problémák is, amire már nem fog a gyógyszeres kezelés segíteni. Ott egyszerűen nem lesz meg a gyógyuláshoz a lehetőségünk mind a korunk, mind a nemtörődömségünk miatt. Egyszerűen nem mindig vesszük figyelembe, hogy az egészség az mindig abszolút prioritás lenne...
De a lelkünk mégis ott van. A betegség egy olyan élmény, amelyet éppúgy megélünk, mint a kudarcokat vagy a sikereket. Néha pedig a párunk választása is annyira fájdalmas lehet, hogy inkább a betegség súlya alatt éreznénk magunkat, mintsem hogy elviseljük azt a fájdalmat, amit a másik döntése okoz.
Szeptember 1-jén a Szaturnusz visszalép a Halakba, és a párkapcsolatunkat még megkóstolja utoljára - legalábbis a következő huszonnyolc évre nézve. Ha rendben vagyunk, akkor nincs vele dolgunk. Ha nem, akkor nézzünk utána, hogy mit kellene magunkon változtatni, hogy a másik elfogadjon, és hogyan legyünk kevésbé okoskodóan irritálóak, ha éppen ezt az attitűdöt éljük.
Szeptember 2-án a Merkúr átlép a Szűz csillagjegyébe, ami remek alkalmat teremt arra, hogy levegőhöz jussunk a korábbi aggodalmaink alól – főleg azok számára, akiket valamilyen okból megviselt az élet. Ez a váltás egy új, ötletesebb és kreatívabb időszak kezdetét jelzi. Ideje belehúzni, hiszen a jövőhöz és a holnaphoz elengedhetetlen, hogy egy kis reál-cinizmussal fűszerezzük a dolgokat! Engedjük szabadjára a fantáziánkat, és nézzünk szembe a kihívásokkal egy friss szemlélettel!
A 6-án bekövetkező Uránusz-irányváltás lesz a főszereplő, hiszen ez egy különleges pillanatot hozhat magával. Az energiák egy időre megakaszthatják a terveinket, de ne aggódjunk, mert ezek a kihívások idővel visszatérnek – és talán egészen szokatlan ötleteket is szülnek arról, merre érdemes haladnunk. Hiszen tudjuk, hogy gyakran mi magunk is jobban tudjuk, hogy mit kellene tenni! A Szüzek számára érdemes alaposan megvizsgálni, hogy a Szaturnusz milyen pozícióban áll a horoszkópunkban. Ennek ismeretében könnyebben rájöhetünk, hogy miben szeretnénk igazán jártasabbá válni, és ezt a tudást bölcsebben, csendesebben használhatjuk. Mert ahol a kihívások várnak ránk, ott mindig erősebben törekszünk a tudás megszerzésére.
Szeptember 8-án teliholddal jöhet kintről valaki, aki váratlanul megsegít a dolgainkban. De lehet, hogy egy új barátra teszünk szert, bár idősebb korban, úgy negyven körül annyira nem akarunk ezen a halmazon tágítani, viszont érdemes, mert behoz új lehetőségeket. Azok pedig mindig az élet, mert ha bezártuk az ajtót, akkor miben akarjuk megélni a következő eseményt, amit az élet hoz, ha kell, ha nem? Na ugye!
Szeptember 14-e fordulópontot hoz a karrierünkben, vagy éppen abban a gyárban, ahol a főnökünk úgy tűnik, mindig lemarad a dolgokról (persze ez csak vicc). Mostantól kreatívabb megoldásokra lesz szükség ahhoz, hogy a feladatokat maradéktalanul elvégezzük, hiszen képesek vagyunk rá! Ha pedig éppen nem dolgozunk, akkor is lehetünk szerencsés fiatalok, akiknek a hírneve kockán foroghat egy új ötlet vagy egy elvi vita következtében.
Szeptember 18-án a Merkúr a Mérlegebe lép, és most valóra válthatjuk, amit eddig csak terveinkben dédelgettünk. Vagy éppen nem, mert úgy láttuk, hogy semmi értelme. Nyilván az álmok nem a mi asztalunk.
Szeptember 19-én a Vénusz belép a saját jegyébe, és ezzel megérkezik a nyugalom varázsa, valamint a nőiességünkből fakadó vágy, hogy másoknak tetszünk. Ez nem is baj, hiszen mindig akad valaki, aki megerősít bennünket abban, hogy valóban szépek vagyunk, akár csak a stabilabb csillagjegyek képviselői vagy a magabiztosabb személyiségek. Ugyanakkor fontos észben tartani, hogy az örök törekvés a fejlődésre néha elvonhatja a figyelmünket a jelen pillanat megéléséről. Néha meg kell állnunk, hogy igazán átélhessük az itt és most varázsát.
Szeptember 22-én, az újhold varázsában, váratlanul baráti viták bontakozhatnak ki a párunkkal. Lehet, hogy ő más elképzelésekkel rendelkezik, ami nem feltétlenül jelent rosszat. Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak nekünk van igazunk, főleg, ha mindketten Szűz jegyében születtünk. Fontos azonban, hogy ne felejtsük el, hogy neki is adjunk teret a saját sikereinek, még ha az nem is feltétlenül egyezik a mi megszokott mércénkkel. Ha észrevesszük ezt a dinamikát, az egy életre szóló kapcsolat mélységét tükrözi. Az, hogy ő boldog legyen, nekünk is örömet hoz.
Szeptember 22-én a Mars belép a Skorpió jegyébe, ezzel új színt csempészve a közösségi kalandjainkba. Izgalmas időszak vár ránk!
A közösségi médiában érdemes mértéket tartani, hiszen egyesek könnyen támadásként értékelhetik, ha mi, a józan és megfontolt emberek, a rászorulóknak segítünk.
Szeptember 30-án a szerelem is megkísérthet, ha eddig nem jött, mert találkozhatunk éppen egy utazás vagy vita közben is valakivel, aki ért és respektál is bennünket.