Szele Tamás: A szíriai fasiszták A szíriai fasiszták jelensége egy különös és aggasztó aspektusa a közel-keleti politikai tájnak. A régióban zajló konfliktusok, társadalmi feszültségek és ideológiai ellentétek táptalajt adtak a szélsőséges nézeteknek, am
A világ megdöbbenve figyeli az Aszad-rendszer által elkövetett borzalmakat, és nem meglepő, hogy sokakban a náci haláltáborok emléke idéződik fel. A The Insider újságírói mélyreható nyomozásba kezdtek, és kiderült, hogy ez a párhuzam nem véletlen: az Aszad-rezsim elnyomó apparátusát, börtöneit és kínzókamráit valóban német náci szakemberek tervezték és üzemeltették! Bár egy idő után a helyi tudósok és tanítványok átvették a vezetést, Bashar al-Aszad, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, továbbra is a nyugati szélsőjobboldal egyik kedvence – és ez a státusz valószínűleg nem változik, amíg él. Most nézzük meg, hogyan is alakult a helyzet a régióban!
A leköszönt szíriai elnök, Bashar el-Aszad, a nyugati szélsőjobboldal körében meglehetősen népszerű személyiségnek számított, hiszen antiszemita nézetei és holokauszttagadó állásfoglalása miatt sokak szimpátiáját elnyerte. Kíméletlen módon üldözte a muzulmán szíriaiakat, ami még inkább hozzájárult hírnevéhez a szélsőjobboldali csoportok között. David Duke, a hírhedt Ku Klux Klan vezetője például Szíriába látogatott, és az amerikai neonáci közösség tagjai gyakran viseltek pólókat, amelyek az Aszad-rezsimet támogatták. Az Aszad család kapcsolata a nácikkal gyakorlatilag generációkon átívelő örökség. Bashar apja, Hafez al-Aszad, a Harmadik Birodalom bukása után menekült német háborús bűnösök segítségével építette fel saját rezsimjét a Közel-Keleten. Ennek következtében a szíriai diktatúra minden egyes aspektusa a nácik elnyomó módszereinek lemásolására épült, így a múlt árnyai még ma is ott lebegnek a szíriai politikai táj felett.
Természetesen! Itt van egy egyedi változata a "Legyőzhetetlen?" kifejezésnek: "Vajon létezik olyan, ami sosem adja fel?"
2017 augusztusában a húszéves amerikai szélsőjobboldali James Alex Fields Jr. tragikus módon autójával egy antifasiszta tüntetőkből álló csoportba hajtott Virginiában, ezzel életét oltva a 32 éves Heather Heyernek. Az ilyen események után szokás szerint az újságírók és a rendőrség azonnal elkezdték átnézni a gyilkos közösségi média profilját. A hírportálok és nyomozók felfedezték, hogy a posztjai között nemcsak a különböző fajok közötti háború elkerülhetetlenségéről szóló, összeesküvés-elméleti írások szerepeltek, hanem egy katonai egyenruhában ábrázolt Bashar el-Aszad portréja is, mellette a "Legyőzhetetlen" felirattal. Fields nem egyedüli példaként jelenik meg a szélsőjobboldalon, hiszen előszeretettel hivatkoznak a már eltávolított szíriai elnökre mások is, akik hasonló nézeteket vallanak.
A Fields körüli események során, amikor 2017 nyarán Virginiában összegyűltek az emberek a konföderációs emlékművek eltávolítása ellen, sokan viseltek olyan szimbólumokat, amelyek a konföderációt, a Ku Klux Klan-t és a Harmadik Birodalmat idézték. Felfigyelhető volt azonban egy különös jelenség is: a "Bashar's Barrel Delivery Co." feliratú pólók viselői, akik a háborús kegyetlenségekre utaló "hordóbombák" említésével próbálták kifejezni nézeteiket. Ezek a pólók, amelyek a szíriai rezsim erőszakos cselekedeteit célozták, a megmozdulás szürreális hangulatát tovább fokozta. Az eseményről készült felvételeken egy pólót viselő férfi a kamerába nézve próbálta megvédeni Aszadot, kijelentve, hogy ő csupán a terroristák és a globalisták ellen harcol, így véleménye szerint semmi kifogásolható dolgot nem tett. Az ilyen ellentmondásos kijelentések csak tovább mélyítették a társadalmi feszültségeket és a politikai diskurzusok bonyolultságát.
A nyugati mainstream sajtó végre felfedezte egy régóta ismert, de sokáig figyelmen kívül hagyott tényt: a neonáci csoportok szoros kapcsolatot ápolnak Aszaddal. Az amerikai szélsőjobboldaliak zárt levelezése, melyet antifasiszták figyeltek meg, felfedi, hogy ezek a szélsőségesek nagyra értékelik a szíriai diktátort, aki számukra a muzulmánellenesség és az antiszemitizmus megtestesítője, valamint egy igazi vezető. Továbbá, a Baath-párt iránti elismerésük is szembetűnő, hiszen úgy vélik, hogy annak ideológiai alapjai a legextremistább náci mozgalmakra épülnek.
Szeretném kiemelni, hogy Aszad vallási hovatartozása érdekes és összetett kérdés. Alavita lévén, bizonyos értelemben muzulmánnak tekinthető, hiszen az alaviták a síita irányzathoz kapcsolódnak. Ugyanakkor a szunnita közösség szemszögéből az alaviták nem mindig számítanak teljesen igazhitűeknek. Ez a kettősség lehetővé teszi, hogy valaki muzulmánként egyúttal muzulmánellenes harcosként is fellépjen.
Aszad megbuktatása után az Egalite et Reconciliation francia agytröszt, amelyet Alain Soral, Marine Le Pen egykori munkatársa ( akit egyébként rasszista megjegyzések és holokauszttagadás miatt bebörtönöztek) alapított, közzétett egy cikket Szíria jövőjéről. Ebben azt sugallja, hogy Aszad szekuláris Szíriáját, amely minden polgára számára a boldogságot kereste, kivéve persze a terroristákat, egy "amerikai-cionista" Szíria fogja felváltani, amelyet a Pentagon "gyökértelen" tisztviselői irányítanak. A cikk Bashar al-Assadot szinte az "amerikai-izraeli összeesküvés" elleni legfőbb harcosnak nevezi, és általában minden lehetséges módon heroizálja őt.
Egy varázsló váratlan megjelenése A nap már alig világított, amikor egy titokzatos alak lépett be a falucska főterére. A szél halk suttogásba kezdett, mintha a természet is megérezte volna a közelgő csodát. Az emberek szeme az idegenre tapadt: hosszú, csillogó köpenyt viselt, amely tele volt apró, csillagformájú mintákkal, és egy hatalmas, ezüst szegéllyel díszített kalap fedte el arcát. Miközben a varázsló lassan haladt a tér közepére, a fák levelei mintha megmozdultak volna, és a madarak is elhallgattak. A gyerekek kíváncsian bújtak elő a házak mögül, szüleik pedig megálltak, hogy közelebbről szemügyre vegyék a különös látogatót. Hirtelen a varázsló megállt, és egy apró, csillogó gömböt húzott elő a zsebéből. Az éj sötétjében a gömb világítani kezdett, mint egy csillag, amely a földre hullott. „Ne féljetek!” – szólt a varázsló mély, zengő hangján. „Én csak átutazóban vagyok, és hoztam veletek egy kis varázslatot!” E szavak hallatán a felnőttek szeme csillogni kezdett, míg a gyerekek izgatottan ugrándoztak. A varázsló intett a kezével, és a levegőben hirtelen apró, fénylő szikrák kezdtek táncolni, mintha a csillagok egy része megelevenedett volna. A varázsló érkezése váratlan és különleges volt, egy olyan pillanat, amelyet senki sem felejtett el. Az emberek tudták, hogy a varázslat, amit hozott, nem csupán trükk, hanem egy új történet kezdete, amely örökre megváltoztatja a falucska életét.
Nem, egyáltalán nem Gandalfról van szó. Aszad a saját stílusában reagált a nyugati szélsőjobboldal iránti elismerésre. David Duke, a Ku Klux Klan louisianai ágának egykori vezetője még 2005-ben Damaszkuszba látogatott. Mindez a Bashar al-Assad által teljes mértékben irányított parlament tagjainak hivatalos meghívására történt. Duke beszéde, amelyet a szíriai főváros központjában mondott el, az egyik állami tévécsatorna élő adásában került bemutatásra.
Sajnálattal kell megosztanom önökkel, hogy hazám egy területét a cionista erők elfoglalták, hasonlóan ahhoz, ahogy önök országának egy szegmense is a Golán-fennsíkok alatt van. A cionista hatások már az amerikai médiában is érezhetők, és úgy tűnik, hogy most az amerikai kormány jelentős része is az ő irányításuk alatt áll.
A Ku Klux Klan egykori "Nagy Varázslója" a közönség lelkes tapsa közepette osztotta meg nézeteit. Beszédében Bashar al-Assadot "békeszerető elnöknek" titulálta, miközben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a fekete amerikaiak állítólag elvonják a munkahelyeket a fehérektől. Emellett, mint ahogy azt már megszokhattuk, határozottan tagadta a holokauszt létét, ezzel tovább táplálva a gyűlölet és a téveszmék áradatát.
A szíriai NSDAP
Nagyjából akkor, amikor David Duke damaszkuszi útjára készült, és beszédét próbálta, egy másik fontos esemény is történt az Aszad-rezsim és a neonácik kapcsolatában, melyet nyugodtan nevezhetünk mérföldkőnek. Ez 2005-ben következett be, amikor a szíriai elnök feloldotta a Szíriai Szocialista Nacionalista Párt betiltását. Az 1930-as években alakult politikai erő nemcsak a német náci párt nevét, hanem annak ideológiáját és szimbolikáját is átvette, kisebb változtatásokkal.
A nemzeti szocialisták célja Nagy-Szíria megalakítása, amely Szírián túl magában foglalná Libanont, a palesztin területeket, Izraelt, Irakot, Kuvaitot, Jordániát, sőt még Törökország és Szaúd-Arábia bizonyos részeit is. A párt programjában központi szerepet játszik az antiszemitizmus és a vezér kultusza, emblematikus jelképe pedig egy stilizált vörös horogkereszt. Tagjaik között elterjedt a náci tisztelgés, amellyel egymást üdvözlik.
De ez nem volt az alapvető indok a párt betiltására. Végül is, Aszad személyisége sem volt mentes az antiszemitizmus és a vezérkultusz vonásaitól, és a környezete is jól ismerte a náci ideológia néhány aspektusát.
A szíriai függetlenség hajnalán a náci párt komoly riválisa volt a baathistáknak a hatalomért folytatott küzdelemben, hiszen az utóbbiak célja az volt, hogy megszabaduljanak ellenfeleiktől, miután átvették az ország irányítását. Bár hivatalosan betiltották, a nemzeti szocialista párt továbbra is megőrizte struktúráját, és a szomszédos Libanonban a polgárháború alatt mind politikai, mind militáns szempontból rendkívül aktívan részt vett az eseményekben.
A nemzeti szocialisták legalizálása és a Baath-szal egyesült kormányzó tömbbe való beillesztése volt az Aszadok és a Nagy-Szíria eszméjének támogatói közötti, hosszú ideje tartó együttműködés utolsó állomása. Ez az együttműködés még az 1970-es évek végén kezdődött, amikor a szíriai hadsereg megszállta és elfoglalta a szomszédos Libanon egy részét.
Akkoriban, amikor Szíria élén Bashar al-Assad édesapja, Hafez al-Assad állt, a politikai játszmák színtere Libanonban is zajlott. Az elnök olyan egyéneket keresett, akik készen álltak együttműködni a megszálló erőkkel. Választása természetesen egy olyan politikai formációra esett, amely határozottan ellenállt Libanon függetlenségének Szíriától. Hafez al-Assad már akkoriban jól ismerte a hatalomgyakorlás fortélyait, és tudta, hogyan alakítson ki baráti viszonyokat a nácikkal is.
Rejtekhely a Közel-Keleten egy olyan titkos búvóhely, ahol a múlt és a jelen titkai egyesülnek. Ezen a varázslatos tájon, ahol a sivatag homokja és az ősi városok köve beszélnek, találkozik a történelem a modern kor kihívásaival. A rejtett zugokban, melyek a híres bazárok és a nyüzsgő piacok mögött húzódnak, sokszor olyan emberek keresnek menedéket, akik a világ elől szeretnének eltűnni, vagy éppen ellenkezőleg: új életet kezdeni. A Közel-Kelet gazdag kultúrája és változatos népei mind hozzájárulnak ahhoz a színes mozaikhoz, amely a régiót jellemzi. Mindezek a helyszínek pedig nem csupán a fizikai menedékek, hanem a gondolatok, álmok és vágyak elrejtett helyei is, ahol minden kőnek, minden homokszemnek megvan a saját története.
Az a régóta élő elképzelés, hogy a legtöbb náci bűnöző, akinek sikerült elmenekülnie a büntetés elől, Latin-Amerikában keresett menedéket, nem több, mint mítosz. Uki Goni argentin történész és író úgy véli, hogy az amerikai kontinensen mindössze 180-800 birodalmi tisztet és tisztviselőt tudtak elrejteni. A Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban az ő adatai szerint mintegy 4 ezer német náci talált menedéket, más országokból származó bűntársaikkal együtt.
A neves nácivadász, Simon Wiesenthal 1967-ben 6-7 ezer főre becsülte a náci bűnözők számát az arab országokban. Ezen emberek közül sokan új életet kezdtek, békés foglalkozásokat választva, míg mások, sajnos, nem hagyták maguk mögött a múltjukat. Kiemelkedő példa erre Johann von Leers, aki Joseph Goebbels náci propagandaminiszter közvetlen munkatársa volt. 1955-ben az egyiptomi kormányban helyezkedett el, ahol az antiszemita és Izrael-ellenes propaganda terjesztéséért, valamint a nácizmus dicsőítésével foglalkozó cikkek írásáért volt felelős. Az ő esete is jól mutatja, hogy a múlt árnyai sokszor nem tűnnek el, hanem új formában és új helyeken bukkannak fel.
Szíriába több száz náci menekült, köztük Walter Rauff, a mobil gázkamrák, vagyis a Gassenwagenek egyik tervezője. Damaszkuszban ő irányította az újonnan függetlenedett Szíria hírszerző szolgálatainak kialakítását. Rauff szomszédja új otthonában egy időre Franz Stangl volt, aki a sobibori és treblinkai koncentrációs táborok korábbi parancsnokaként vált hírhedtté.
A leghírhedtebb nácik közül, akik Szíriában kerestek menedéket, Alois Brunner emelkedik ki, mint egy magas rangú SS-tiszt. Adolf Eichmann, a tömeggyilkos, "legkiválóbb emberének" nevezte Brunnert, aki felelős volt európai zsidók tízezreinek haláltáborokba történő deportálásáért, valamint a megszállt Franciaországban a Harmadik Birodalom ellenfeleinek felkutatására és megsemmisítésére irányuló akciók lebonyolításáért. A második világháború után, amikor Németország vereséget szenvedett, Brunnert, akit "Eichmann jobbkezének és eszének" tituláltak, halálra ítélték. Ám a sors iróniája folytán, egy váratlan esemény megmentette az életét.
Az amerikai hatóságok, akik számára Alois Brunner célponttá vált, tévedésből letartóztattak és kivégeztek egy névrokonát, mivel összekeverték a két férfit. Brunner, aki hamis iratokat készített, sikeresen elnyert egy állást az amerikai megszállási adminisztrációnál. Ezt követően egy bányában dolgozott, de az 1950-es évek közepén a francia hatóságok rájöttek, hogy egy másik Brunnert végeztek ki az Egyesült Államokban — bár az áldozat is náci volt. Ennek következtében újabb körözést adtak ki ellene, és távollétében ismét halálra ítélték. Brunner Egyiptomba menekült, ahol a már említett von Leers tanácsára Szíriában próbálta új életét kezdeni. Damaszkuszban letelepedve a Georg Fischer nevet vette fel, de nem sokáig tudta titokban tartani valódi kilétét, és végül lebukott.
Franciaország, Nyugat-Németország, az Egyesült Államok és Ausztria, Brunner szülőhazája, mindannyian a szíriai hatóságokhoz fordultak, hogy követeljék a bűnöző kiadatását. A szírek azonban mintha nem tudtak volna a dologról, mereven elzárkóztak a kérdés elől. Damaszkusz minden lehetséges eszközzel próbálta megakadályozni Brunner kiadását, még akkor is, amikor az európai és amerikai kormányok nyomást gyakoroltak, sőt, komoly engedményeket kínáltak cserébe. Brunner, aki kezdetben kereskedelmi tevékenységet folytatott Szíriában, éppen az 1970-es puccs idején érkezett a hatalomra került Háfez al-Aszad udvarába, így a helyzetét rendkívül kedvezőnek találta.
A német nácizmus mesteri megtestesítője
Az idősebb Aszad elnöki pályafutása sosem volt mentes a vitáktól, és népszerűsége sosem emelkedett magasra. Hatalma a hadsereg erőszakos fellépésén, a propagandán és az elnyomás mechanizmusán nyugodott. Ezen a téren különösen jelentős szerepet játszott Alois Brunner, aki korábbi tapasztalatait kamatoztatta új munkaadója szolgálatában. A Harmadik Birodalom alatt Brunner felelős volt a koncentrációs táborokban elkövetett borzalmak feltételeinek megteremtéséért, beleértve a foglyok tömeges kínzását és kivégzését. Mély ismeretekkel rendelkezett a táborok működéséről, és ő irányította az ellátást, valamint kiválasztotta a megfelelően brutális személyzetet. Egy ilyen figura nélkülözhetetlenné vált az Aszad-rezsim számára, hiszen a hatalom megszilárdításához szükség volt a legszélsőségesebb elnyomó eszközökre is. Miután Háfez al-Aszad átvette a hatalmat, Alois Brunnert Rifat, a belbiztonságért felelős testvére tanácsadójává nevezték ki, aki a szíriai biztonsági szolgálatok elit egységeit irányította.
Alois Brunner, a legkeresettebb náci bűnözők egyike, 1985-ben adott interjújában a müncheni Bunte magazinnak, meglehetősen sötét és ellentmondásos nézeteket osztott meg. Míg a Közel-Keleten végzett tevékenységeiről nem beszélt, a múltjáról és jövőbeli terveiről szívesen nyilatkozott. Brunner gúnyosan "szemétnek" titulálta az általa meggyilkolt zsidókat, és határozottan kijelentette, hogy nem érez megbánást a holokausztban való részvételét illetően. Sőt, azt is hozzátette, hogy készen állna a nemzetközi bíróság elé állni, de csak abban az esetben, ha Izraelnek nem lenne semmi köze az ügyhöz, mivel nem kívánt "második Eichmann" lenni. Az interjú megjelenése éles vitákat generált, és rávilágított Brunner hideg, számító mentalitására.
A tudósítók megfigyelései szerint Alois Brunner mindig egy ciánkapszulát tartott magánál. Fél szeme és több ujja hiányzott, miután egy izraeli ügynökök által eljuttatott levélbomba felrobbant a kezében. Rifat Aszad később elbocsátotta egy korábbi beosztottját, és nyilvánosan elhatárolódott tőle, valószínűleg attól tartva, hogy az izraeliek nem fogják kímélni őt sem a háborús bűnösök üldözése során.
2017-ben francia újságírók feltárták, hogy Brunner volt az idősebb Aszad totális terrorra épülő államapparátusának egyik fő kidolgozója. Ő volt az, aki megtanította a szíriaiakat az SS és a Gestapo által használt kínzási módszerekre. Olyan módszerekre, amelyeket a biztonsági szolgálatok a rezsim utolsó napjáig alkalmaztak.
Brunner mellett a hatóságok rövid távú szerződésekkel egykori SS- és Gestapo-tiszteket is beszerveztek. Ennek eredményeként a szíriai hírszerzők több generációja sajátította el azokat az ismereteket és készségeket, amelyeket mentoraik az európai koncentrációs táborokban és gettókban sajátítottak el. A náci bűnözők szerepének köszönhetően, melyet az Aszad-rezsim elnyomó gépezetének létrehozásában játszottak, a brutális embereket Szíriában még mindig "almaninak" (tehát németnek) nevezik.
A náci és Aszad közötti együttműködés legfontosabb állomása a szíriai börtönök építése volt, amelyeket a második világháborús németek és a keletnémet Stasi ügynökei közösen terveztek, tapasztalataik felhasználásával. Ezek közül kiemelkedik a Damaszkusz keresztény külvárosában található hírhedt Sednaya börtön, amely a brutalitás szimbólumává vált.
Egyszerre több tízezer foglyot tartottak fogva több föld feletti és legalább öt földalatti szinten. Az épületnek saját krematóriuma és a kivégzettek vagy kínzásokban elhunytak holttestének megsemmisítésére szolgáló présgépe volt. Az Amnesty International szerint csak a polgárháború első öt éve alatt legalább 13 000 embert végeztek ki akasztás útján a Sednayában. A polgárháború kezdete óta összesen legalább 1,2 millió, hűtlenséggel vagy az ellenzékkel való együttműködéssel gyanúsított ember vonult át a rezsim börtönein és táborain. Közülük akár százezer embert is megöltek, éhen veszejtettek vagy megkínozták őket.
Az új szíriai hatóságok már bejelentették, hogy a Sednaya börtönt a rezsim bűneinek emlékhelyeként szeretnék megőrizni, hasonlóan ahhoz, ahogyan Auschwitz koncentrációs táborát is megőrizték Lengyelországban. Azonban az intézmény létrehozója már soha nem fogja szemlélni "főművét". Az öreg náci Brunner ugyan rövid ideig túlélte jótevőjét, Háfez al-Aszadot, de végül áldozatul esett fia, Bashar kísérletének, hogy elhatárolódjon apja örökségétől és a vele való kapcsolatoktól.
A 2000-es évek elején Bashar, aki éppen akkor vette át az elnökséget, az öreget belső száműzetésbe küldte a tengerparti Latakia városába, ahol néhány évvel a polgárháború kitörése előtt meghalt (egy másik verzió szerint Brunner házi őrizetben halt meg Damaszkuszban). A hozzá hasonló emberek élettörténete Nyugaton legendává vált, ami az Aszadokról szól, a "fehér faj harcosainak" védelmezőiről, és sokat tett Bashar al-Assad népszerűségének növeléséhez a szélsőjobboldaliak körében.
Nos, jól látható, milyen örökséget örököl az új vezetés az elődöktől – a kérdés csupán az, hogyan bánik majd vele. Emellett azt is észleljük, milyen különös személyeknek nyújt politikai menedékjogot Vlagyimir Putyin. Micsoda szerencse, hogy Brunner már nem él, mert könnyen meglehetett volna, hogy ő is felkerült volna az utolsó moszkvai járatra – és így ő is menedékjogot nyert volna az Oroszországi Föderáció területén.
