Csupán egy lépés választ el minket az őrült ötletektől Svájcban, ahol a lakosok húsfogyasztását szeretnék drasztikusan maximalizálni. Az elképzelés célja, hogy a fenntarthatóság jegyében csökkentsék a környezeti terhelést, de vajon mennyire fogadják el ez
Egy közepes méretű steak, két adag rántott hús vagy akár négy virsli - hetente, személyenként - nagyjából ennyit engedélyezne a svájci város a lakosainak a jövőbeli tervezete értelmében, amely 330 grammnyi húsmennyiséget céloz meg. Ezt a furcsa elképzelést a városi önkormányzat 75 oldalon keresztül részletezi, bemutatva a klímaváltozás állítólagos, emberi tevékenységgel összefüggésbe hozható hatásait, valamint a szükségszerűségét a "harcnak" ezekkel a problémákkal szemben. Ennek keretében, a tervezet egészen abszurd ötletekkel és kényszerítő korlátozásokkal rukkol elő, mint állítólagos megoldások.
Egy Albert Einsteinnek tulajdonított mondás szerint: a világegyetem végtelensége megkérdőjelezhető, ám az emberi hülyeség minden bizonnyal határtalan. Ezzel az állítással talán nem is szállnánk vitába, főként nem az elmúlt egy-másfél évtized európai tapasztalatai tükrében nem. Talán annyival egészítenénk ki, hogy néhány nyilvánvalóan elmebetegségre utaló teória hátterében időnként nem naivitás, hanem nagyon is jól kitalált, precíz módon megvalósítani tervezett és bizonyos személyekre jól jellemző szociopata diktatórikus tervek sejthetők.
Aligha lehet másként jellemezni azokat a "világmegmentő" elképzelések szülőit és hirdetőit, akik figyelmen kívül hagyják az emberi tömegek véleményét és akaratát, vagy éppen azokkal ellentétes irányban próbálnak cselekedni. Ezek a személyek hajlamosak saját vízióikat erőltetni a világ többi részére, mintha az emberek szükségletei és vágyai nem is léteznének. Sajnos, az emberiség története során már számos ilyen kísérletet jegyeztünk fel, amelyek messze túlmutattak az elfogadhatón, és sok szenvedést hoztak emberek millióinak életébe. Ezek a tervek rendszerint végül a történelem sötét lapjaira kerültek, és örökre beíródnak a kollektív emlékezetbe, mint figyelmeztetések arra, hogy a hatalom és az akarat gyakran nem a közjó szolgálatában áll.
Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben egy olyan uralkodó, vagy inkább uralkodást megcélzó "progresszív" agenda formálódott, amely az életellenes, woke, zöld és egyéb hasonló elemek szövevényes összefonódása. Ez az elitista, jellemzően felülről érkező ideológiai keverék a zürichi önkormányzat legújabb terveiben is világosan megnyilvánul, és ékes példaként szolgál arra, hogyan formálják a döntéshozók a társadalmi diskurzust.
A disztópikus regényből szalasztott tervek ugyan a megvalósíthatóság tekintetében valamilyen oknál fogva nem említenek konkrétumokat, vagyis nem írnak arról, hogy milyen kényszerintézkedések által hajtanák végre azokat a terveiket, amelyek értelemszerűen ellenérzéseket váltanának ki az emberek jelentős hányadában. Ezekről tehát egyelőre csak találgatni lehet. Vajon megmaradnának a nyomásgyakorlás "lágy" eszközeinél a tömegkultúrát átható manipulatív agymosásnál, vagy egy afféle jegyrendszer bevezetésével korlátoznák a húsfogyasztást, esetleg már a digitális fizetőeszköz bevezetése adta vásárlás-korlátozási lehetőségekkel számolnak? A lehetőségek tárháza széles.
