A korrupcióval vádolt globális elit klub alapítója rágalmazás miatt jogi lépéseket tesz.


Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum (WEF) megalapítója, büntetőjogi eljárást indított azokkal az informátorokkal szemben, akik miatt távoznia kellett a szervezet vezetői posztjáról. Emellett utalt arra is, hogy ki lehet az utódja a fórum elnöki pozíciójában. Schwab láthatóan főként azért indítja a pert, hogy tisztázza magát a fórum igazgatótanácsa előtt, azonban az idei davosi eseményen már biztosan nem fog részt venni.

A 87 éves Schwabnak, aki 1971-ben alapította a WEF-et, a múlt hónapban kellett lemondania, miután a szervezet igazgatótanácsa vizsgálatot indított ellene egy névtelen levél alapján. A levél szerint Schwab nem megfelelő pénzügyi előnyökhöz jutott, manipulálta a kutatási eredményeket és helytelenül kezelte a szervezeten belül történt szexuális zaklatási eseteket is.

A levél szerzői azzal fenyegettek, hogy nyilvánosságra hozzák vádjaikat, ha Schwab a kuratórium elnöki pozíciójában marad. Az alapító a Financial Timesnak nyilatkozva mondta el, hogy

Ügyvédjeik rágalmazás és kényszerítés gyanújával panaszt tettek a genfi ügyészségen.

Az eset körülményeinek alapos vizsgálata nyomán lehetőség nyílik arra, hogy előzetes nyomozás induljon az ügyben.

Schwab következetesen visszautasítja az összes ellene megfogalmazott vádakat, azonban elismerte, hogy az ügy mélyen elgondolkodtatta őt a saját és felesége pénzügyi helyzetéről. Kifejtette, hogy lemondott egy 5 millió svájci frankos (több mint 2 milliárd forintos) bónuszról, és hogy évek óta nem emelték a havi bérét az infláció tükrében. Továbbá megemlítette, hogy felesége évtizedek hosszú során ingyenesen végezte el feladatait.

Elmondása szerint a Világgazdasági Fórumot olyan családi vállalkozásként szemlélte, amely mögött a közeli kapcsolatok és a bizalom állnak. Éppen ezért nem merült fel benne semmilyen aggodalom a pénzügyi ügyek kezelésével kapcsolatban, hiszen úgy érezte, hogy a személyes kötelékek garantálják a hatékonyságot és a transzparenciát.

az ember nem vesz ki pénzt a családi vállalkozásból.

Schwab most az írásra kíván összpontosítani, beleértve emlékiratait és egy könyvet a nyugdíjazásról és a hosszú életről "az intelligens korban". Hozzátette, hogy még ha a helyzet közte és az igazgatótanács között kölcsönösen kielégítő megoldást is találna, nem fog részt venni a a következő davosi találkozóra.

Az új csapatnak meg kell mutatnia, hogy alkalmas a vezetésre Davosban. Én viszont inkább a Seychelle-szigetek varázslatos tájain, vagy esetleg egy másik izgalmas helyszínen fogom tölteni az időmet.

Schwab említette, hogy utódja Christine Lagarde lehet, aki jelenleg az Európai Központi Bank (EKB) élén áll. Az alapító szerint évek óta tervezi, hogy egyszer átadja neki az elnöki posztot, és a közelmúltban is érkeztek erre utaló jelek. Azonban még kérdéses, mennyire lenne ésszerű egy olyan pozíciót, amely konkrét hatáskörökkel bír, mint az EKB-elnökség, feladni egy érdekszervezet vezetéséért.

A Világgazdasági Fórum úgy nyilatkozott, hogy nem kommentálhat semmilyen esetleges találkozót Schwab és Lagarde között, miközben az EKB szóvivője azt mondta a lapnak, hogy Lagarde mindenképpen kitölti a megbízatási idejét, ami 2027 októberéig szól.

Bár nem világos, milyen tónusú diskurzusok zajlottak a témában, és hogy Schwab szavainak mekkora súlya van a lemondásra kényszerítő levél után, a lap további forrásai megerősítették, hogy valóban létezett egy konkrét időterv a pozíció átadására. Jelenleg azonban az alapító attól tart, hogy a korai lemondása és a körülmények, amelyek körülölelik azt, gátat szabhatnak Lagarde pozíció átvételének.

Ha a pozíció hatáskörei nem is változnának, az azzal járó jövedelem - még ha nem is tart lépést az inflációval - szignifikánsan emelkedne. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnökeként évente 466 ezer eurót keres, ami körülbelül 190 millió forintnak felel meg. Ezzel szemben, Klaus Schwab éves díjazása 1 millió svájci frank volt, ami...

évente több mint 430 millió forintot jelentett az embernek, aki a magas vezetői fizetéseket "társadalmilag elfogadhatatlannak" nevezte.

Related posts