Ünnepi táborzárás - A diákok Békéscsabán felfedezhették a repülés csodálatos világát.


A záróesemény díszvendégei Varga Tamás alpolgármester és Kovács Bertalan, a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület elnöke voltak.

Varga Tamás elmondta, a táborozók arcáról azt lehetett leolvasni, hogy élményekkel telve és csillogó szemmel zárták ezt az egy hetet Békéscsabán, ahogy azt a nemzetközi vívó edzőtábor és a szomszédban jelenleg is zajló Vitorlázórepülő EB résztvevői is tették és teszik.

- Rendkívül szerencsés, hogy ez a hasonló tematikájú tábor éppen egy időben zajlik a világversenyünkkel, hiszen a táborozók így értékes inspirációt nyerhettek, amikor a repülőtérre indultak - mondta Varga Tamás. - A fiatalok arcán világosan látszott az elköteleződés a repülés iránt, hiszen lehetőségük nyílt megismerkedni a honvédséggel és a honvédelem izgalmas világával. Ez a tapasztalat akár a későbbi pályaválasztásukhoz, vagy a szabadidő eltöltésének módjához is új ötleteket adhatott számukra.

Kovács Bertalan hangsúlyozta, régen látott már ilyen lelkes hallgatóságot, annál is inkább, mert Békés vármegyében nagyon kevés a vitorlázórepülés iránt érdeklődők száma.

- A résztvevőknek a repülés alapjaiból és a repüléssel kapcsolatos ismeretekből tudtunk ízelítőt adni, illetve ki tudtuk őket vinni az Európa-bajnokság helyszínére és a versenyrepülés, a sportrepülés mélységeibe is betekintést tudtunk nekik nyújtani. Sikeresen végrahajtottunk jó néhány repülést is, sok fiatalnak ez volt az első repülése - ismertette Kovács Bertalan.

Az egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy ilyen számos közönség előtt előadni egészen különleges élmény volt. Megosztotta, mennyire szívderítő volt látni a fiatalok izgatott, csillogó tekintetét, ahogy figyelemmel követték az előadást. Az, hogy a mondanivalója valóban hatott rájuk, egyértelműen bizonyítja a záró teszt eredménye, amelyet kiemelkedően teljesítettek.

Lipták József alezredes, zászlóaljparancsnok elmondta, ebben az évben már a harmadik tábor, amelyet Békéscsabán rendeznek, előzőleg itt volt vívó és a katonai sportok tábora is. A mostani egyhetes turnusra húsz fiatal érkezett, akik szigorú katonai rend szerint, de élményszerű képzésben vehettek részt.

- Győrtől Békéscsabáig szinte az ország minden tájáról érkeztek fiatalok hozzánk, hogy felfedezzék a repülés varázslatos világát. Remélem, hogy olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek egy életen át elkísérik őket, és idővel valamelyik pilótafülkében fogják kamatoztatni tudásukat. Itt az alapokat sajátítják el, hogy a repülés iránti szenvedélyük szárnyra kapjon, és a Magyar Honvédség iránt is pozitív érzésekkel közelítsenek a jövőben - mondta Lipták József alezredes.

Ha a repülés szerelmeseiről van szó, nem mehetünk el amellett, hogy a táborba érkeztek olyan lelkes résztvevők is, akik nem csupán a repülés világával szeretnének ismerkedni, hanem már régóta rajonganak az "égen járás" iránt. Különösen figyelemre méltó Kiss Léna, aki szenvedéllyel beszél a repülésről; elmondása szerint élete minden pillanatában ezt a csodálatos hivatást kívánja majd követni.

Kihasználtam a lehetőséget, hogy a honvédség rendezett egy ilyen különleges tábort. A napjaink tele volt repüléssel, és a hét minden egyes napján részt vettünk repülőgépes foglalkozásokon. A pilóták elméleti oktatást tartottak nekünk, míg a reptéren lehetőségünk volt egymásnak segíteni a szárnyalásban – azaz részt vettünk a csörlőzésben, segítettünk egymást felvontatni az ég felé - mesélte Kiss Léna.

A fiatal táborozó hangsúlyozta, hogy ez az egy hét alatt igazán különleges közösség formálódott. Kiss Lénának már megvan a konkrét terve, hogyan valósítsa meg álmát: az érettségi után részt kíván venni az egyetemi pilótaképzésen. Az elkötelezettsége egy vörös barettben is megnyilvánult, amelyet a Pest megyei Úriból érkező diák kitüntetésként kapott a tábor végén nyújtott teljesítményéért.

Kiss Gergely László még ennél is messzebbről, Győrből érkezett a békéscsabai táborba. A gépésznek tanuló táborozó elmondta, régóta érdekli a repülés, legfőképp az, hogyan működnek és hogyan képesek a repülésre. A fiatal azonban nem csak elméleti síkon találkozott a repüléssel, hanem maga is a levegőbe emelkedett.

- Életem első repülése most vált valóra. A táj szépsége, ahogy felülről bontakozik ki, lenyűgöző élmény. Azok az erők, amelyek az égen tartanak minket, vagy éppen ellenkezőleg, próbálnak visszahúzni a földre, egyszerűen varázslatosak. Mindez egy tökéletes pillanat, amit sosem fogok elfelejteni - osztotta meg érzéseit Kiss Gergely László.

A honvédelmi tábor ünnepélyes lezárásaként a résztvevők elismeréseket vehettek át, majd egy közös fénykép erejéig összeálltak, hogy emlékezetessé tegyék a búcsút a kiképző bázistól és egymástól. De a bázis és a repülőtér hamarosan újból megtelik élettel, hiszen a közelgő napokban az ejtőernyőzés szenvedélyes hívei érkeznek Békéscsabára, hogy új izgalmakat és kihívásokat találjanak.

Related posts