Ismételten elhalasztották a Szabadka-Belgrád vasútvonal újvédiki szakaszának átadási ünnepségét.


Vasárnap ismét nem indult el az első "Soko", más néven "Sólyom" vonat Szabadka és Újvidék között a Budapest-Belgrád vonal szerbiai szakaszán. Aleksandar Vučić szerb elnök néhány héttel ezelőtt ígéretet tett a vonat indulására, ám eddig nem történt előrelépés. Az eredeti tervek szerint november 23-án kellett volna elstartolnia, de a legutóbbi újvidéki tragédia következtében a dátumot december 8-ra módosították, ezt az elnök maga jelentette be néhány nappal az elsőként megadott időpont előtt. Most a Szabad Magyar Szó, vajdasági magyar sajtóorgánum, arról számolt be, hogy nem csupán a gyorsvonat indulása maradt el, hanem arról sincs semmilyen információ, hogy mikor fog végre közlekedni a kínai állam támogatásával kiépített modern vonat a vonalon.

November elsején szakadt le az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, a tragédiában tizenöten vesztették életüket. A történtekért azóta sem vállalta senki az egyértelmű felelősséget, az ügyészség és a rendőrség nyomoz az ügyben. Az illetékes miniszter a baleset után néhány nappal lemondott, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt. Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folyt. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált. A tárcavezető azóta lemondott, de az ellenzék szerint további lemondásokra, illetve büntetőjogi felelősségre vonásra is szükség van.

Related posts