Az inflációkövető adórendszer már életbe lépett, de az új évben kedvezményekre is számíthatunk.


Az elfogadott adótörvények módosításáról szóló törvény számos szigorítás mellett több kedvezményt is tartalmaz. Ezek a legfontosabb változások:

A gyermeknevelő családok adókedvezménye két lépésben emelkedik: 2025. július 1-jétől az eddigi összeg 50%-kal nő, majd 2026. január 1-jétől újabb 50%-os emelés következik, így a gyermekenként érvényesíthető kedvezmény jelentős mértékben emelkedik.

Így 2025 júliusától a családi adókedvezmény mértéke

A tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelő családok számára 2024. július 1-jétől 100 ezer forinttal, míg 2026-tól 133 340 forinttal emelkedik a családi kedvezmény mértéke. Fontos megjegyezni, hogy a gyermekek után járó adókedvezmény érvényesítési feltételei továbbra is változatlanok maradnak.

Mint megírtuk, a Babaváró hitel bizonyos feltételein is változtattak: már a feleség 35 éves koráig lehet igényelni, és a korábbiakkal ellentétben, ha 5 éven túl születik meg a gyermek, a kamatmentességet vissza lehet kapni és lehet kérni a törlesztési kötelezettség hároméves felfüggesztését. Fontos azonban, hogy ez nem jelenti azt, hogy az 5. év végén egy összegben megfizetett büntetést is visszakapja a család, de legalább a kamatmentesség visszaáll és ezáltal a törlesztőrészlet is lecsökkenne. Már egy évük lesz a szülőknek arra, hogy bejelentsék a gyermek születését a bankban. Szintén változás, hogy válás esetén, ha a futamidő első 5 évét követően a korábbi pár egyik tagja újraházasodik, és az új kapcsolatból gyereke születik, visszaszerezhető a kamatmentesség.

A következő évtől kezdődően, minden év első napjától az előző év júliusi inflációs rátájának megfelelően emelkednek többek között az üzemanyagok, a dohány- és energiatermékek, valamint a szeszes italok jövedéki adói. Ezen kívül a gépjárműadó, a regisztrációs és az átírási illeték is emelkedni fog. Ez a változás 4,1 százalékos adóemeléssel indítja az új évet – tájékoztat az Infostart. A cégautóadó is jelentős, körülbelül 20 százalékos növekedésen megy keresztül. Január elsejétől pedig megszűnik a plug-in hibrid és hibrid gépjárművek regisztrációs adójának mentessége és kedvezménye.

Ettől az évtől lehetőség lesz a SZÉP-kártyára adott munkáltatói támogatás 50 százalékának lakásfelújítási célú felhasználására - erről külön tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium -; illetve jövőre adómentesnek minősül az önkéntes nyugdíjpénztári számlákon felhalmozott összeg lakáscélú felhasználása. Utóbbiról pedig az alábbi linken olvashatnak többet. Aktív magyarok néven új zsebbel is bővül a SZÉP-kártya: az aktív életmód elősegítésére adhat a munkáltató havi 10 ezer forintot, éves szinten 120 ezer forintot. Azaz a dolgozó felhasználhatja ezt például sporteszközök kölcsönzésére, uszoda vagy edzőtermi bérlet megváltására. A munkáltatói kedvezmény névre szólóan érvényesíthető, át nem ruházható.

Január 1-jétől a munkáltató béren kívüli juttatásként akár havi 150 ezer forintig, azaz éves szinten maximum 1,8 millió forintig albérletidíj- vagy lakáshiteltörlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalóinak. Ehhez a munkáltatónak be kell mutatni a bérleti vagy hitelszerződést.

Már a bankfiókok nyitásakor a hitelintézetek többségében igényelhető az új munkáshitelt. Ezt a támogatott kölcsönt 17-26 év közötti fiatalok vehetik fel, ha van bejelentett munkájuk, és nem jogosultak a Diákhitelre. A szabadfelhasználású munkáshitel maximális összege 4 millió forint, a futamideje 10 év lehet, és kamatmentes a felvevő számára, ha legalább öt éven át folyamatosan munkaviszonyban marad Magyarországon. Ha a fiatal gyereket vállal, további kedvezményekre, a törlesztés felfüggesztésére, valamint a tartozás részleges vagy teljes elengedésére is jogosult lesz.

Januártól a minimálbér összege 9 százalékkal 290 800 forintra emelkedik, a nettó minimálbér így 193 400 forint lesz, 16 ezer forinttal magasabb, mint tavaly. A garantált bérminimum 7 százalékkal bruttó 348 800 forintra nő, ami nettóban 232 ezer forintot jelent. Ezzel együtt emelkednek a minimálbérhez kötött juttatások is.

Ezzel a minimálbérhez kötött juttatások is emelkednek:

A gyermekgondozási segély (gyes) bruttó 28 500 forint marad, a 10 százalék nyugdíjjárulék levonása után 25 650 forintot fizetnek - összegzi az Infostart.

A minimálbér emelkedése következtében az idénymunkák napi adója 2200 forintra nő, míg az alkalmi munkák esetében 4400 forintra emelkedik a korábbi 2700 forintról.

Január elsejétől a nyugdíjak 3,2%-os emelésére kerül sor, mivel a költségvetési tervek szerint ekkora inflációs ütem várható. Februárban pedig a nyugdíjasok megkapják a 13. havi juttatást. A 2025. január 1. és december 31. között megállapítandó nyugdíjak számításához bevezetett új valorizációs szorzók várhatóan 13,7%-kal lesznek magasabbak a 2024-es évben alkalmazottakhoz képest.

A lakossági bankszámlák díjainak emelését ugyanakkor 2024 végéig megtiltották, január 1-jétől azonban ez már nem köti a bankokat. A pénzintézetek éltek is a lehetőséggel, és beépítik a díjaikba a megemelkedő és új tranzakciós illetékeket. Ez különböző módon érintheti az ügyfeleket attól függően, hogy milyen a bankszámlacsomagjuk. Az ügyfelek további drágulásra is számíthatnak 2025 első hónapjaiban, mivel a bankok majd még a 2024-es inflációt is érvényesíthetik a díjaikban.

A hitelek maximális teljes hiteldíjmutatójában csökkenés várható, mivel a THM-et félévente a jegybanki alapkamat alapján állapítják meg. 2024. december 1-jén az alapkamat 6,5 százalékra csökkent, ami 0,75 százalékponttal alacsonyabb az előző félévi szintnél. Ennek következtében a törvényi THM-maximumok is mérséklődnek. A lakáshitelek és személyi kölcsönök esetében a maximális THM 30,5 százalékra, míg a hitelkártyák, folyószámlahitelek, zálog- és áruhitelek esetén 45,5 százalékra emelkedik.

Az 5000 fő alatti településeken élő családok mostantól részt vehetnek az újraindított otthonfelújítási programban. A program feltételei hasonlóak az előzőekhez: legfeljebb 3 millió forint értékű támogatás igényelhető, amely az alapanyagok és a munkadíj felének fedezésére használható. Fontos, hogy a hárommilliós támogatást előre meg kell finanszírozni, és az igénylőknek a költségek másik felét is saját zsebből kell állniuk. Viszont jó hír, hogy a vidéki otthonfelújítási program keretein belül kedvezményes, kamattámogatott hitelt is igényelhetnek legfeljebb 6 millió forint értékben.

Szintén változás, hogy év végéig a nyugdíjpénztári számlán összegyűlt összeget saját vagy közeli hozzátartozó lakáscéljaira is fel lehet használni saját részre, vagy közeli. A megtakarításból egyebek mellett lehet lakóingatlant vásárolni, építkezni, felújítani, jelzáloghitelt törleszteni, és lakáshitel mellé önerőként is beszámítható ez az összeg.

Január 1-től változtak a jövedelemarányos törlesztőrészletre (JTM) vonatkozó szabályok a zöldlakáshiteleknél. Ilyen esetben elegendő 10 százalékos önerőt felmutatni a kölcsönnél, és a JTM elérheti a 60 százalékot is függetlenül attól, mennyi a hiteligénylő jövedelme. Energiatakarékosnak az az ingatlan számít, amelynek A-nál jobb a besorolása, vagy pedig egy felújítás után eléri az A szintet, és az összesített energetikai jellemzőjének az értéke nem haladja meg a 76 kWh/nm/év szintet. Az ennél kevésbé energiatakarékos lakásokra is igénybe vehető az engedmény, ha elérik a 30 százalékos energiamegtakarítást a felújítás során. Korábbi cikkünkben részleteztük az új év legfontosabb adóváltozásait.

Related posts