Kínában a kis hal, Magyarországon viszont hatalmasra nőne: mit érdemes tudni a Xinzhi vállalatról, amely Hatvanban új gyárat alapít?


A Xinzhi Group pénzügyi mutatói szerint nem tekinthető kifejezetten nagynak az autóipari beszállítók között, azonban idén júniusban izgalmas bejelentést tett: együttműködésbe kezdett a Volkswagennel.

Szijjártó Péter január 13-án, hétfőn bejelentette, hogy a kínai Xinzhi Group 50 milliárd forintos beruházást indít Magyarországon. A vállalat fő tevékenysége az autógenerátorok és elektromos járművek motorjaihoz szükséges álló- és forgórészek gyártása. Emellett a cég egyik jelentős üzletága a felvonók vontatógépeinek alkatrészeinek előállítása, amely szintén kulcsszerepet játszik a termelési folyamatokban – áll a Xinzhi hivatalos weboldalán.

A cég szintén január 13-án közölte, hogy "legfeljebb 1 milliárd jüan" (55 milliárd forint) értékben tervez gyárat építeni Magyarországon a szingapúri Xinzhi Holdingson keresztül. A magyar vállalat tervezett neve Xinxzhi Motor Hungary Kft. lenne, de megjegyzik, hogy a végleges név függ a magyarországi cégbíróság döntésétől is. Szijjártó szerint a beruházás 900 munkahelyet teremt Hatvanban, arról azonban már nem szólt, hogy az üzemben jellemzően magyar vagy kínai munkásokat alkalmaznának-e.

A hatvani gyár, a Xinzhi információi szerint, évi 1 millió elektromotorhoz szükséges álló- és forgórészt fog gyártani. A magyar vállalat a megalakulását követően fokozatosan alakítja ki a hazai gyártási kapacitást, figyelembe véve a cég kapacitástervezését, a piaci keresletet, valamint a projekt finanszírozási lehetőségeit - áll a közleményben. "Amennyiben a projekt zökkenőmentesen fejlődik, a cég a jövőben további beruházásokat tervez" - emelik ki.

A Zhejiang tartományban található Taizhou városban alapított vállalatról a Kínán kívüli világ nem sokat tud, az elmúlt 1-2 évben kezdett kilépni a globális piacra, előtte szinte kizárólag csak az anyaországban tevékenykedett, és Tier 2 (második körös) autóipari beszállítónak számít, ami azt jelenti, hogy eddig nem volt közvetlen kapcsolata autógyártókkal, hanem a legfőbb autóalkatrész-gyártók számára gyártott termékeket. A cégnek az elérhető adatok szerint 4000 alkalmazottja van, a kutatás-fejlesztési részlegen pedig 400-an dolgoznak, és több mint 140 szabadalommal, valamint 95 belföldi és egy nemzetközi védjeggyel rendelkezik.

A helyzet gyökeresen megváltozott, amikor a Xinzhi júniusban bejelentette, hogy megállapodást kötött a Volkswagennel. Ennek keretében a kínai cég álló- és forgórészeket fog szállítani a német autógyártó számára. Ez a lépés egyben a Xinzhi első jelentős megrendelése egy külföldi autógyártótól, bár a leszállítandó mennyiségekről egyelőre nem tettek közzé információt a felek. A Xinzhi képviselői hangsúlyozták, hogy ez a megállapodás "jelentős előrelépés", amely elősegíti, hogy a vállalat a jövőben elsőszámú beszállítóvá válhasson.

Ezen kívül a Xinzhi (honlapja szerint) stratégiai partnerséget alakított ki a Valeo, a Bosch és a Denso vállalatokkal is, Kínában viszont olyan nagy gyártókkal működik együtt, mint a BYD, a Nio, a Dongfeng vagy a Geely.

A Changying Xinzhi Technology Co. Ltd. 1990-ben kezdte meg működését, és 2022-ben, a globális bővítési stratégiájuk részeként új nevet kapott: Xinzhi Group. A cég 2012 óta szerepel a tőzsdén, ahol részvényeit a sencseni értéktőzsdén forgalmazzák.

A Xinzhi 2023-as évben lenyűgöző 645,5 millió dolláros (261,5 milliárd forintos) bevételt produkált, ami körülbelül 25%-os növekedést jelent a megelőző évhez képest. A vállalat nyeresége 34 millió dollárra (13,7 milliárd forintra) emelkedett, ami egy 15%-os javulást tükröz 2022-hez viszonyítva. Ennek ellenére a kínai cég nem sorolható a nagyobb szereplők közé, még a Tier 2-es kategóriában sem. Például olyan neves gyártók, mint a német Mahle, az ElringKlinger, az amerikai BorgWarner, vagy a japán NGK Spark Plug, rendszerint évi több milliárd, vagy akár több tízmilliárd dolláros forgalmat bonyolítanak.

A Xinzhi bevételeinek körülbelül 60%-a az autóiparból ered, míg a külföldi értékesítés a 2023-as forgalom mintegy 12%-át képviselte.

A cégnek egészen 2020-ig többségi részesedése volt a katonai drónokat gyártó Beijing Beihang Tianyu Changying UAV Technology Co.-ban is, ekkor eladták egy másik kínai cégnek, a Taizhounak. Ugyan egy 2023-as jelentés szerint a Xinzhi a DJI és más cégek mellett jelentős dróngyártónak számít, de egy részvényesük írásos kérdésére 2023 szeptemberében úgy válaszoltak, hogy a vállalatnak nincsenek hadiipari érdekeltségei.

Related posts