Juhász Péter az ügyészség épületéhez érkezett, a kihallgatásra tartva. Az eseményről készült fotók jól tükrözik a hangulatot és a helyszín légkörét.


Juhász Péter péntek délelőtt bevonult az ügyészségre, hogy tanúskodjon a Szőlő utcai ügyben / Fotó: Czerkl Gábor

Mint lapunk is megírta korábban, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtökön a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében bizonyítékokat foglalt le Juhásztól, többek között a telefonját és számítógépét is. Az ügyészség emellett közleményében jelezte: tanúként hallgatja meg mások mellett az ügyben Juhász Pétert is, akit péntekre már be is hívtak kihallgatásra.

A jelenlegi YouTube-ber és egykori politikus, Juhász Péter szeptember 19-én közzétett videójában egy anonim állítólagos lelkész osztotta meg aggasztó állításait. A férfi arról számolt be, hogy 12 év körüli fiatalok 10 évvel ezelőtt felfedték előtte, hogy egy magas rangú politikus, akit Zsolt bácsiként emlegettek, szexuális zaklatást követett el velük egy Ózd környéki gyermekotthonban. Juhász a HVG-nek adott interjújában, amely a házkutatás előtt készült, elmondta, hogy az áldozatok konkrét neveket, köztük vezetéknévvel együtt mondtak, de ezeket bizonyítékok hiányában nem kívánta nyilvánosságra hozni. A Klubrádiónak adott nyilatkozatában Juhász megerősítette, hogy az informátor nevét már átadta a nyomozó hatóságoknak.

Csütörtökön Juhász egy Facebook-posztjában azt írta, mivel a videójában bemutatott történet nem függ össze a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója által a gyanú szerint elkövetett bűncselekményekhez, így nem volt világos számára, hogy mi alapján szállt ki hozzá az ügyészség. Elmondása szerint amikor erre rákérdezett, a nyomozók azt válaszolták, hogy azért, mert mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek. Ezzel a nyomozók Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatójának szeptemberben megjelent mondataira utalhattak, aki egy interjúban arról beszélt, két magas rangú politikus védhette Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, akit pár hónapja tartóztattak le.

Az Együtt volt politikusa lapunknak arról beszélt a házkutatás után, hogy szerinte, az ügyészség nyomozói azért mehettek ki hozzá, mert meg akarják őt félemlíteni. "Azért jöttek, hogy elvegyék a kedvét azoknak, akik bármilyen módon a pedofilok elleni támogatóként fellépnek, vagy fel szeretnék tárni, kik azok a magas rangú politikusok, akik esetleg érintettek lehetnek ebben a témakörben" - mondta a Blikknek Juhász Péter.

Related posts