Iránban a hétvégi támadások következtében 128 ember vesztette életét, míg Izraelben 12 halálos áldozatról érkezett hír.

A Denník N mindeközben arról számolt be, hogy a rakétás támadások tegnap éjszaka és ma sem álltak le és Tel-Aviv és Jeruzsálem mellett Teherán lakosságát is arra szólították fel, hogy vonuljanak fedezékbe. Mindeközben az izraeli hadsereg arra figyelmeztette az irániakat, hogy "életveszélyes a katonai létesítmények közelében tartózkodniuk". Emelett azt állították, hogy a szombati nap folyamán több, mint 80 objektumot támadtak, ennél ugyanakkor lényegesen több célpontjuk van még.
Teheráni jelentések szerint izraeli rakéták találtak el több olajtározót, valamint a Védelmi Minisztérium épületét és emellett más épületeket is. Az izraeli fél a támadásokat azzal indokolta, hogy az érintett épületek mindegyike "az ország nukleáris programjának részét képezi".