Bár a műanyagszennyezés már a magzatok egészségét is kockáztatja, jelenleg nem várható a termelési folyamatok leállítása.
Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatban, ahol a Portfolio véleményekkel foglalkozik. Az itt található írások a szerzők egyéni nézőpontjait tükrözik, és nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani saját gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el cikkét a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokért itt nézelődhet.
A mikroműanyagok a műanyagszennyezés legelrettentőbb aspektusai közé tartoznak. Ezek a pici részecskék különböző forrásokból származnak: például az autók gumiabroncsaiból, a mosás során kimosódó textíliákból, vagy akár a kozmetikai termékekből is. Egyes szakértői becslések szerint ezek a mikroszkopikus szennyeződések évente az óceánokba jutó összes műanyag 15-31%-át képviselik, ami körülbelül 9,5 millió tonna. A problémájuk nem csupán a mennyiségükben rejlik, hanem abban is, hogy hosszú távú káros hatásokat gyakorolnak a tengeri élővilágra és az ökoszisztémákra.
Érdekes, hogy a láthatatlan dolgoktól, mint például a vírusok és baktériumok, sokkal inkább félünk, miközben a valódi veszélyek, amelyek nem mindig kézzelfoghatóak, gyakran elkerülik a figyelmünket. Talán azért van ez, mert a vírusok és baktériumok folyamatosan jelen vannak az életünkben, és a velük való "együttműködést" az evolúció során megtanultuk kezelni. Az immunrendszerünk pedig évmilliók alatt alkalmazkodott hozzájuk, így valójában egyfajta belső harmóniát alakítottunk ki e mikroorganizmusokkal. De a láthatatlan fenyegetések, amelyek nem fertőznek, mégis sokszor megmaradnak a homályban, amelyben a félelem gyökerezik.
A természetes élőrendszerek, beleértve az emberi lényt is, még nem tudtak alkalmazkodni a mikroműanyagok hatásaihoz. Ezek az anyagok ugyanis eddig ismeretlenek voltak a környezetünkben, és folyamatosan növekvő mennyiségük egyre komolyabb kihívások elé állít minket.
Ahhoz, hogy pontosan felmérhessük a helyzet súlyosságát és a lehetséges megoldásokat, érdemes a legkiválóbb szakértők és agytrösztök elemzéseit tanulmányozni. Az OECD legutóbbi jelentése, amely októberben látott napvilágot, a műanyagszennyezés 2040-ig történő megszüntetésére irányuló szakpolitikai lehetőségeket tárgyalja. Az elemzés három különböző szakpolitikai forgatókönyvet vizsgál meg, amelyek segíthetnek a jövőbeli lépések megtervezésében.
1. Az első forgatókönyv szerint az eddigi gyakorlat nem fenntartható, mivel a műanyagáramlások mértéke és azok környezeti hatásai továbbra is gyorsan nőnek.
A második forgatókönyv szerint a részleges intézkedések, mint például a hulladékgazdálkodás javítására irányuló szakpolitikai intézkedések, vagy a széles politikai támogatással, de gyenge végrehajtási szigorral zajló globális akciók valószínűleg nem elegendőek a műanyagszennyezés átfogó megszüntetéséhez. Hasonlóképpen, az ambiciózus intézkedéseket tartalmazó politikai válaszok, melyek csupán a fejlett országokban kerülnek alkalmazásra a műanyagok életciklusának kezelésére, szintén nem biztosítanak elegendő megoldást a problémára.
A harmadik forgatókönyv alapján a szigorú szakpolitikai intézkedések bevezetése a műanyagok életciklusának figyelembevételével globális szinten megakadályozhatja az elsődleges műanyaggyártás növekedését a 2020-as adatokhoz viszonyítva. Ezen intézkedések révén 2040-re szinte teljes mértékben megszüntethető a műanyagok környezetbe való szivárgása, amely már most is rendkívül káros hatással van szinte minden élőlényre – a kismamák méhében fejlődő magzatoktól kezdve egészen a vízi ökoszisztémák egyensúlyáig.
A jelenlegi politikai keretek között a műanyaghulladék-gazdálkodás globális beruházási szükséglete a becslések szerint 2100 milliárd dollárt érhet el a 2020 és 2040 közötti időszakban. Figyelembe kell venni, hogy egy óvatos kalkuláció szerint a világ országai évente ennek a 150%-át költik fegyverkezésre. Ha csupán e hatalmas összeg 5-8%-át a műanyaghulladék kezelésére fordítanák, akkor máris jelentős előrelépést érhetnénk el a fenntarthatóság és a környezetvédelem terén.
A G7 országok vezetőinek 2024 júniusában Olaszországban megrendezett csúcstalálkozóján a résztvevők határozottan kinyilvánították elkötelezettségüket a műanyagszennyezés felszámolása iránt. Céljuk, hogy 2040-re teljes mértékben megszüntessék a műanyagszennyezést, miközben csökkentik az elsődleges műanyag polimerek globális előállítását és felhasználását. Ezzel lényegében az OECD jelentésének harmadik legszigorúbb forgatókönyvét fogadták el. Emellett hangsúlyozták, hogy támogatják egy ambiciózus nemzetközi jogi keret kidolgozását a műanyagszennyezés kezelésére, amelynek megalkotását 2024 végére tervezik.
Az Európai Műanyagszövetség megközelítése meglehetősen várható: inkább az újrahasznosításra helyezik a hangsúlyt, mintsem a műanyagtermelés csökkentésére. A honlapjukon szereplő célkitűzésük szerint "2040-re véget kívánnak vetni a műanyagszennyezésnek egy körforgásos gazdaság kialakításával, ahol minden műanyag felelősségteljesen kerül kezelésre a gyártás, a felhasználás és az élettartamuk végén". E megközelítés viszont úgy tűnik, mintha figyelmen kívül hagyná a műanyagszennyezés valós problémáját.
2022 márciusában, az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének (UNEA) ötödik ülésén, a világ 193 országának konszenzusával egy fontos határozat született a műanyagszennyezés elleni küzdelem érdekében. Ez a történelmi lépés a jogilag kötelező nemzetközi intézkedések kidolgozását célozta meg, különös figyelmet fordítva a tengeri ökoszisztémák védelmére is. Az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a javasolt intézkedéseknek átfogó megközelítést kell alkalmazniuk, amely magában foglalja a műanyagok teljes életciklusát: a gyártástól kezdve, a tervezésen át, egészen az ártalmatlanításig.
Egy új kormányközi egyeztetéssorozat vette kezdetét, amelynek célja, hogy olyan egyezmény szövegét alakítsa ki, amely minden érdekelt fél számára elfogadható. Ennek keretében egy jogilag kötelező nemzetközi eszköz kidolgozására törekednek a műanyagszennyezés kezelésére, beleértve a tengeri környezet megóvását is. Az eszköz tervezete kötelező és önkéntes intézkedéseket is magában foglalhat, és a műanyag teljes életciklusát figyelembe vevő átfogó megközelítést alkalmaz. Ez a kezdeményezés páratlan lehetőséget nyújtana a szakpolitikai erőfeszítések összehangolására és megerősítésére a globális műanyagszennyezés elleni harcban. A tárgyalások ötödik fordulója december 1-jén zárult le Puszanban.
A tárgyalások első három fordulója inkább a tapogatózásról és a stratégiai megközelítésekről szólt, semmint konkrét, az egyezmény céljait és intézkedéseit érintő megbeszélésekről. Az áttörés jelei a negyedik fordulóban, idén Ottawában kezdtek megmutatkozni, ami lehetőséget teremtett arra, hogy Puszanban végre megszülethessen a tervezett egyezmény minden fél által elfogadott szövege. Az előkészítő tervek már nem csupán elvi egyetértésekre építettek, hanem konkrét célkitűzéseket fogalmaztak meg a primer műanyagtermelés és -kereslet csökkentésével kapcsolatban. Ezen célok között szerepeltek az ökodesign termelési és felhasználási szabályai, az újrahasznosítás javítása, valamint a hulladékgazdálkodás fejlesztésére vonatkozó határidők és finanszírozási lehetőségek is.
Ahogy a konkrét szabályozási célok egyre világosabbá váltak, úgy az ellentétek is egyre élesebbé fokozták magukat a puszani találkozón. Kétségtelen, hogy a nagy ambíciókkal rendelkező, száz országot tömörítő csoport által javasolt célok, különösképpen a termelés csökkentésére vonatkozó elképzelések, éles ellentétben álltak a kőolaj- és földgáztermelő államok érdekeivel. A Korea Times jelentése szerint "míg Kína, a világ legnagyobb műanyaggyártója, állítólag együttműködő álláspontot képviselt, Szaúd-Arábia és Oroszország – mindkettő jelentős olajtermelő ország – határozottan ellenállt a műanyaggyártás szabályozásának."
A tárgyalásokon hivatalos formában nem jelentek meg olyan nyilatkozatok, amelyek a tárgyalások lassításával, kiüresítésével vádoltak volna országokat, de sajtótudósítások egyértelműen jelezték ezt.
A fent említett tényezőkön túl a fosszilis lobbi hatása rendkívül erős volt. A The Independent beszámolója szerint a puszani csúcstalálkozón az olaj-, gáz- és petrolkémiai ipar képviselőinek számos tagja jelen volt. A Nemzetközi Környezetjogi Központ (CIEL) által készített elemzés rámutatott, hogy a fosszilis tüzelőanyag- és vegyipar 220 lobbistája részt vett a globális műanyagszerződésről szóló tárgyalások utolsó fordulójának szánt ülésén. Hasonló helyzet zajlott le a bakui klímacsúcson (COP29) is, ahol a várva várt "történelmi" döntések ellenére a fosszilis tüzelőanyagok csökkentéséről egy árva szó sem esett, miközben ez lenne a legfontosabb lépés a jövőnk érdekében!
A Politico beszámolója szerint az Európai Uniónak egyértelmű üzenete volt az olaj- és műanyagtermelő államoknak: "a végsőkig harcolni fogunk azért, hogy tető alá hozzunk egy jó megállapodást." Raisz Anikó magyar környezetvédelmi államtitkár az EU Tanács soros elnökségét képviselve a Politico-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az EU-t "nem érdekli egy hulladékgazdálkodási egyezmény", ellentétben az olajban gazdag és műanyagtermelő országokkal, akik azt akarják, hogy csak a hulladékgazdálkodásra kelljen koncentrálni.
Valójában a legfontosabb kérdés, hogy létrejöjjön-e egy termelés- és kibocsátáscsökkentést elérő egyezmény, és ez húzódott végig a tárgyalásokon, vagyis az, hogy
az új egyezményben valódi megoldások, az ugyan fontos újrahasznosítási intézkedések mellett a termelés csökkentésére vonatkozó konkrét, kötelező érvényű célok is szerepeljenek-e.
Ezt az olaj- és földgáztermelő országok nem támogatták. Néhányan, köztük Kuvait, az ún. hasonló gondolkodású országok nevében aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy "ezen az ülésen a célszerű előrehaladás aláásta a bizalmat és az inkluzivitást", és megjegyezték, hogy az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésének (UNEA) határozati mandátumát túlnyújtani próbálták, és hangsúlyozták, hogy "nem azért vagyunk itt, hogy véget vessünk magának a műanyagnak, hanem azért, hogy a műanyagszennyezésnek". Természetesen a tárgyalások célja nem az volt, hogy véget vessenek a műanyagtermelésnek, hanem hogy azt kordában tartsák, a legveszélyesebb összetevők termelését csökkentsék, majd betiltsák.
A tárgyalás során a felek végül nem tudtak konszenzusra jutni a műanyagszennyezés csökkentésére irányuló, mérföldkőnek tekinthető megállapodás kapcsán.
Egy hétig tartó intenzív tárgyalások után nem sikerült áthidalni a megosztottságot a "nagy ambíciójú" országok, amelyek a globális termelés korlátozását és a káros vegyszerek fokozatos eltüntetését célzó "kötelező érvényű" megállapodás létrehozására törekednek, valamint a "hasonló gondolkodású" országok között, amelyek kizárólag a műanyaghulladék problémájára szeretnének fókuszálni.
Az utolsó, a tárgyalások elnökétől származó tervezet világosan rávilágít a termelés szabályozásával, finanszírozásával és az ún. kivételekkel kapcsolatos mély ellentétekre. A dokumentum egyik erőssége, hogy precízen tükrözi ezeket az ellentmondásokat, és hangsúlyozza, hogy jelenleg alig van esély a konszenzusra. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a tervezet minden szükséges elemet magában foglal egy jövőbeli globális megállapodás kapcsán.
A tárgyalások felfüggesztése után ezt a szöveget használva folytatódhat az egyezkedés egy sürgető egyezmény létrehozása érdekében, amelynek jelentősége éppen olyan kiemelkedő, mint az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség védelméről szóló megállapodásoké.
Az alkudozás máris megkezdődött a következő tárgyalások időpontjáról. A résztvevők többsége úgy véli, hogy 2025 első felében érdemes lenne összehívni a következő ülést, hogy megőrizzék a Puszanban kialakult dinamikát. Ezzel szemben az ellenérdekeltek arra figyelmeztetnek, hogy még sok feladat vár a csapatokra, mielőtt bármilyen megállapodásra jutnának. Ezért ők azt javasolják, hogy a következő fordulót inkább 2025 júliusára vagy augusztusára időzítsék.
Az olajlobbi újra erős, annak ellenére, hogy nehezen cáfolható, hogy
a fosszilis fogyasztás szintjének fenntartása nemcsak a pusztító éghajlatváltozást erősíti, hanem egyre jobban elönti a világot olyan műanyag eszközökkel is, amelyek legnagyobb részét le lehetne cserélni
Az élővilág és az emberi egészség védelme érdekében keresünk olyan alternatívákat, amelyek nem jelentenek kockázatot. Ilyen megoldások lehetnek például a nagyszüleink által jól ismert, bevált módszerek, készségek és fogyasztási szokások. Azonban még hosszú az út, amíg teljes mértékben megvalósíthatjuk ezt a célt!
