Annyira megijedtek a bűnözőbandától, hogy még a daraboláshoz szükséges eszközöket is ott felejtették a helyszínen.
Az ember hajlamos elfogadni a dolgokat úgy, ahogy azok megtörténtek, de... - Till Tamás édesanyja megszólalt a temetés előtt, és szavai mélyen megérintették a gyászolókat.
A helyszínen az őr elmondta az Egri Rendőrkapitányság két körzeti megbízottjának, hogy az elkövetők még nem vették észre, hogy lebuktak, hiszen érkezésükkör leütötték az egyik biztonsági kamerát, nem tudva a többiről. Az egyenruhások felszólítására a négy férfi a csarnok alagsorába menekült, majd onnan az udvarra, azonban a rendőrök utolérték őket. A tettesek végül megálltak, és előállították őket a városi rendőrkapitányságra.
A maszkot és kesztyűt viselő tolvajok nyomot sem hagytak maguk után: ott felejtették a daraboláshoz szükséges eszközöket, valamint a már előkészített és összegubancolt kábeleket is.