Így alakult, hogy 160 ezer forintra rúgott a költség, miután 100 ezer forintot vett le az automatából.


A Kiskőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével gyanúsítható. Az elkövető ügyesen kihasználta, hogy az előző ügyfél megszakította a bankautomatánál végzett tranzakciót, és így jogtalanul hozzáfért a félbehagyott készpénzhez.

A vád szerint a keceli férfi tavaly júniusban egy helybeli bankautomatából készpénzt akart felvenni, ezért a kártyáját a gép leolvasójához érintette és megadta a PIN kódját. Időközben azonban kinyitott a bankfiók, ezért a műveletet nem fejezte be. Úgy ment be a bankfiókba, hogy a rendszerbe bejelentkezve maradt. A vádlott ekkor a bankjegykiadó automatához lépett és észlelte, hogy az előző ügyfél felülete nyitva maradt. Ezt kihasználva 100 ezer forintot vett fel a számára nyilvánvalóan idegen számláról, írja közleményében az ügyészség.

Related posts