Földi életünk egy varázslatos palota, tele csodákkal és meglepetésekkel, vagy csupán egy lejtő, ami a semmibe vezet?
Evangélium Isten-csendben vasárnapra és hétköznapokra
Minden vasárnap, minden egyes evangéliumi üzenet és bibliai csendesség jelentős hatással van életünk minőségére, legyen szó egyéni vagy közösségi szintről. Ezek a pillanatok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek felfedezzék Isten világának tiszta és megújító szépségét, amit csak Ő tud megmutatni. Akik figyelmesen hallgatják és nyitott szemmel szemlélik ezt a csodát, azok számára a hármas szövetség Istene Szentlelke által ajándékokat kínál, amelyek valóban értékesek (Jel 2,17; 1Kor 2,9). Mert az ilyenekre minden jó dolog vár, hiszen az Ő terveiben mindig a javunkat szolgálják (Róm 8,28).
Innen tekintve egész földi létünk hasonlatos lehet a Csodák Palotájának ezernyi látványához, az emberi elme Isten adta találékonysága, teremtő fantáziája egyre bővülő csodaparkjának eszközeihez, illetve az ezekben megnyilvánuló szellemi léthez. Mondhatná bárki: ez még csak az emberi tudás szintje, a homo sapiens dicséretére. Részben így igaz. De mindennek létrehozásához az alkotói feltételeket (gondolkodó ész, kitartó kutatás, szorgalom, a megismerés vágya és alázata, eszközökbe rögzült embertisztelet, tapintat, és a tudósokban fészket rakó istenhit) a Teremtő alkotta meg.
Őszinte csodálattal tekinthetünk arra a csodálatos gondoskodásra és páratlan precizitásra, amellyel a látható és kutatható univerzális világunkat megformálta. Az őskáoszból, egyetlen rendteremtő szavával: "Legyen világosság!" (1Mózes 1,3) indította el a folyamatot, míg Szentlelke végtelen szellemi potenciáljával a mélység fölött lebegve megkezdte az emberi létünk otthonaként szolgáló földi világ Csodák Palotájának építését.
A kezdetek káoszában, a mélység zűrzavarában, a formátlan őslények kavargásában egy szellemi alkotó szikrázó gondolata csodálatos rendet teremtett.
Amikor a rendbontó, létezést és létezőket bántalmazó, az édenkerti harmóniát engedetlenséggel felforgató hármas pusztító szövetség (Ádám-Éva-kígyó, a gonosz megtestesítőjeként) a föld poráig taszította mindent, megpróbálva megalázni Isten diadalmas szellemi rendjét, majd Káin révén a diabolikus pusztítás, a testvérgyilkosság rémületes formájában ez drámai módon megnyilvánult, személyes pusztító erőtérré alakítva a testvéri közelséget. Isten, szomorúságában, szinte végzetes útra engedte el az egész teremtett világot.
A tervezett káosz, a lét mosodája, a bűnök eltüntetése és az emberiség megújulásának özönvize újra lehetőséget teremtett az irgalom Istenének keze munkájára. A planetáris létezés és a Lélek szellemének friss fuvallata, Nóé és családja révén újraéledt, megújítva az emberi életet és a természet harmóniáját.
Mert Isten nem a pusztító, értelmetlen, céltalan káosznak az Istene, hanem a teremtő megtartásé, a felemelő szövetségé.
A káoszban is a rendteremtésnek és a rendeltetésszerű létezésnek az Istene. Nem azért alkotott, hogy megsemmisítse teremtett világát és Lelke leheletét. Ezért ezen a vasárnapon és az előttünk álló héten is felzenghet hívő szívek milliárdjaiból a földön a vallási és emberi bűnáradat, Isten-bántalmazás és ember-bántalmazás tragikus teljesítményvilágban az örömhír: "Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene" (1Kor 14,33).
Az idézett páli ige az a hitvallás, amelyet a népek apostola fogalmazott meg, aki testében és lelkében, valamint három nagy missziói útja során valósággal és szinte minden élethelyzetében megtapasztalta, hogy mit jelent a Lélek vezérlése. Szavai, amelyek programadó és világmegváltó mondattöredékként hatnak, így szólnak: Isten nem a zűrzavarnak az Istene. Ez a megállapítás rendkívül elgondolkodtató, talán még mélyebb értelmet hordoz, mint a mai káosz-elméletek, amelyek igyekeznek a negatív eseményeket is valami pozitív irányba terelni. A „zűrzavar” kifejezés mögött rejlő eredeti szó, a-katasztaszía, azaz a rendtől való megfosztás, valóban figyelemreméltó, hiszen rávilágít arra, hogy a káosz nem csupán állapot, hanem a harmónia elvesztésének következménye is.
Az eredeti, jól megszervezett állapot teljes megfordítása, kaotikussá tétele, a korábbi harmónia felforgatása.
Mert Isten eredeti szándéka a legyen világosság - a rend, a rendezettség, a teremtési rendeltetésszerű létezés és élet.
Max Lucado neves bibliafordító és bibliamagyarázó a zűrzavarkeltést a Diabolosszal, a Sátánnal hozza összefüggésbe, aki a kígyón keresztül Éva tolmácsolásával összezavarta Ádám szívét és fejét, értékrendjét, s elültette benne a nagyravágyás, az Istenhez hasonlóság mérgező magját.
Ahol káosz uralkodik, és a rend szálai szétszakadnak, ott Diabolosz, a mindent felforgató erő, tevékenykedik. Nap mint nap milliónyi sebet ejt, amelyek a zűrzavar sötét szelleme által megszállt emberek lelkében gyökereznek, hatalmak, vallási és világi megnyilvánulások által táplálva. Az erőszak, mint egy romboló szellem, beszivárog a családokba, otthonokba és emberi kapcsolatokba, aláásva a bizalmat és a szeretetet. Lucado az ősbántalmazót, a felforgatás Fejedelmét nevezte el a terror szellemének, amely mindent felforgat, amit az emberek felépítettek.
"Az ismeretlen felé vezető ösvény, mely a Csodák Palotáján keresztül halad."
Lehet ilyen utat is választani. Kockázatos szabadságunk egyik lehetősége a teljes tévedés, a lejtmenetben gyönyörködő, önveszejtő könnyelműség. Út a káoszon túli semmibe. Ám ott van Krisztusban a semmit elkerültető vagy éppen azon átvezető kegyelem útja, amit Ő készített azoknak, akik a halál árnyékának völgyében járnak, de nem lefele, hanem felfele tarthat az útjuk.
Mert így döntöttek. Igent mondva Isten rendteremtő, bűnbántalmazásokból gyógyító szabadítására, a Szabadító Jézusra.
Az Ószövetség már régóta felvázolja a megtartás ösvényét, rengeteg eszközzel és iránymutatással, amelyek segítik az egyéni és közösségi élet rendben tartását. A Tóra tanításai, valamint a bölcsesség szavai, mint például: "Olyan az ember, akinek nincs önuralma, mint a város, amelynek falai tele vannak résekkel" (Péld 25,28), mélyen tükrözik ezt a gondolatot. A belső erő és a kontroll hiánya sebezhetővé tesz minket, míg a tudatos önfegyelem a stabilitás és a biztonság alapját képezi.
Önuralom minden káoszhozó forgatagban. Preventív önuralom az önkiélés önveszejtő lejtőjének felismerésével. Önuralom hittel és reménységgel, mert a káosznak is van Ura, miként a rendnek is, Ugyan Ő, aki kinyújtja felénk megtartó kegyelmét.
A héten találkoztam a finn evangélikus püspök, Mikko Juva egy rendkívüli és elgondolkodtató idézetével, amely a Biblia mély bölcsességét tükrözi: "Isten Igéje nem mindig adja meg azt az erőt, amellyel képesek lennénk megváltoztatni életünk körülményeit. Viszont mindig biztosít annyi erőt, hogy el tudjuk viselni mindazt, ami jelenleg elkerülhetetlen." Ez a gondolat arra emlékeztet minket, hogy a belső erőnk és a türelmünk kulcsfontosságú lehet a nehéz időkben.
Mert Ő a rendtől megfosztott kaotikus helyzetekben is Úr. És érettünk Úr, megtartásunkra van jelen, "ártja bele magát" az olykor mindentől megfosztani látszó helyzetekbe. Úr - érettünk, javunkra. Benne a szituációban - Úrként, javunkra, velünk. Minden kis és nagy káoszban a biztos rend és rendező, jelenvaló Jóság, pislákoló gyertyafénnyel, megrepedt nádszáléleteket kímélő irgalomként. Egyedüli Irgalmazóként.
A svájci református etikus, Christoph Stückelberger, a globethics.net erkölcsi világszövetség-hálózat alapítója, nagyszabású tanulságokat fogalmaz meg Útjelző című kis könyvében. A sokmilliós olvasótáborral rendelkező professzor A jó rossz című filozofikus poémájában így vélekedik:
Mikor lehet a rossz jó? Mi is valójában a rossz? A zűrzavar - mert ez az, ami szétválaszt minket. Az erő, amely erősebb a jónál. A gyengeség, ami végül önmagába omlik. Az, ami elpusztít a világosság örök színpadán. Mire szolgál a rossz? Megfélemlítésre? Tanulságos tapasztalatként? Közösségépítésre? Vagy egyszerűen SEMMIRE?
Adja Isten, hogy azokban a nehéz pillanatokban, amikor saját magunkat vagy másokat bántunk, és a rend és békesség hiánya megrendít minket, találjunk önuralmat és imádságot. Képessé váljunk arra, hogy elutasítsuk a diabolikus káoszt és a bajkeverőket, miközben felfedezzük a Szentháromság Isten támogató jelenlétét életünkben, családunk körében és a minket körülvevő világban.
A zsoltáros üzenete a mai napra így hangzik: "Jöjjetek és tapasztaljátok meg az Úr csodáit! Mert lenyűgözőek az ő tettei az emberek életében" (Zsolt 66,5).
