Fogyás a jojó effektus után: Adrienn 24 kilót veszített ezzel a különleges módszerrel!

Czobor Adrienn 16 éves kora után számtalan fogyókúrába belevágott, amiket nem meglepő módon, mindig jojó effektus követett. Végül a fogyás a keto étrend hatására következett be.
Pár évvel ezelőtt egy kisebb méretű nadrágot vásárolt magának, tele reménnyel és motivációval – abban bízott, hogy egyszer csak elérkezik az a csodás pillanat, amikor a fogyás ténye megvalósul, és végre jól fog állni rajta. Az idő múlásával azonban elfeledkezett erről a kis darabról, ami a szekrény mélyén lapult. Hónapokkal később, amikor végre rátalált, izgalommal próbálta fel, és a tükör előtt állva tátott szájjal figyelte, ahogy a nadrág szinte lóg rajta.
Az első tudatos diétáját 16 évesen indította el, de ezt követően állandó jojó effektussal kellett szembenéznie.
- Már gyerekként és tinédzserkoromban is komoly harcot vívtam a súlyommal - meséli. - A folyamatos gúnyolódások elkerülhetetlenek voltak, és ezeknek az emlékét valószínűleg egy életen át magammal hordozom. A gyerekek sokszor nincsenek tudatában annak, hogy egy-egy megjegyzés milyen mély nyomot hagyhat a másik lelkében, még ilyen fiatalon is. Szinte mindig kaptam valamilyen bántó észrevételt a külsőmre: volt, hogy daginak, máskor dunsztos üvegnek neveztek. Emlékszem, irigykedve figyeltem azokat az osztálytársakat, akiket az élet a nádszálvékony alkatukkal ajándékozott meg. A súlyproblémáim mögött valószínűleg a túlzott cukorbevitel állt, hiszen édességfüggő voltam, talán még mindig az vagyok, de szerencsére mostanra már sikerült kordában tartanom. Az extra kilók leginkább az alsó végtagjaimnak okoztak fájdalmat. A legnagyobb súlyom körülbelül 80 kg volt, ami a 154 cm-es magasságomhoz mérten egészen megterhelőnek számított.
Adri 2023-ban új irányt vett az életében, amikor felfedezte a keto diéta világát.
- A párom látogatóban volt a barátjánál és meglepődve tapasztalta, hogy az egész családban, mindenkinek legalább 10 kg súlyvesztesége volt az előző találkozáshoz képest - meséli. - Elmondták, hogy egy ketogén étrend alapján főz az anyuka a családban. Mondhatni, ez egy égi jel volt nekem, hiszen Korsch Erik pont akkor indított egy keto diéta versenyt. Megkaptam a személyre szabott étrendet, receptkönyvet, alapanyag listát. A program 8 hétből állt, aminek az első 2 hete volt a legnehezebb számomra, hiszen itt állt át a szervezetünk, itt kerültünk a ketózis állapotba. Később még egy ilyen versenyben vettem részt. Akkor első helyezett lettem, ami még inkább megerősített abban, hogy amit csinálok, az jó. Mint minden életmódváltásnál, itt is nagyon fontos a kitartás. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk rá és tudunk uralkodni a testünk felett. Nekem nagyon jó technikám volt, hogyha a félreevésen járt az eszem, odaálltam a tükör elé és megkérdeztem magamtól: vajon megéri megenni ezt a szénhidrátbombát egy boldog pillanat kedvéért, ami elmúlik 5 perc múlva vagy kitartok és élvezem a "kemény" munka gyümölcsét, az átalakult testemet?!