Itt az idő, hogy elővegyük a télikabátokat, hiszen a hajnali órákban már érezni lehet a fagy leheletét!


Bár még csak október első napja van, és a délutáni napfény még mindig kellemesen simogatja az arcunkat, érdemes előásni a télikabátokat a szekrény mélyéről. Az időjárás-előrejelzések szerint a következő napokban igencsak hűvös reggelek várnak ránk, így nem árt felkészülni a hidegebb napokra.

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán reggel a levegő hőmérséklete 7 fokra süllyedhet – én pedig az előbb 6 fokot mértem. Délutánra viszont egy kicsit felmelegedhet a helyzet, és maximum 13 fokra számíthatunk. A csütörtöki nap viszont még ennél is hűvösebb időt tartogat számunkra: a minimum hőmérsékletek -1 és 7 fok között változhatnak, sőt a met.hu jelentése alapján előfordulhat, hogy egyes helyeken -2 fokkal kezdődik a reggel. Napközben 10-15 fokos tartományban maradunk, de az erős északi, északkeleti szél miatt a hőérzetünk bizony nem lesz a legkedvezőbb. Érdemes tehát rétegesen öltözködni!

Pénteken továbbra is hideg, felhős és szeles időre számíthatunk, amelyhez eső is társulhat. A hétvégén pedig még inkább valószínű, hogy több helyen is csapadékra készülhetünk. Így aki kirándulásra tervezett, érdemes lehet alternatív programokon elgondolkodnia.

Related posts