Lehetséges, hogy Blake Lively nyakába is jogi ügyet hozhatnak.
Justin Baldoni úgy döntött, hogy amint újra megnyitják a bíróságokat, ellenpert indít a Blake Lively által korábban benyújtott kereset ellen.
Fokozódik a botrány a "Velünk véget ér" című film körül, amelynek feszültségét Blake Lively amerikai színésznő váltotta ki. Lively súlyos vádakkal illette Justin Baldonit, a mozi rendezőjét és főszereplőjét, szexuális zaklatás és rágalmazás címén. Az ő állítása szerint Baldoni és a film stúdiója szándékosan indítottak lejárató kampányt az ő és férje, Ryan Reynolds hírnevének tönkretételére, miután nyíltan kiálltak a zaklatások ellen.
Azóta már nyilvánosságra került az a dokumentum is, amit Lively készített, és amelyben összefoglalta, milyen elvárásokat támaszt mind Baldoni, mind az egész stáb felé. Ezen feltételek között szerepelt, hogy senki ne mutogasson se neki, se más stábtagoknak meztelen videókat vagy nőkről készült pucér képeket, ne beszéljenek a nemi szervükről, és Baldoni improvizálásként, Lively beleegyezése nélkül ne harapdálja az ajkait.
Az ügy viszont itt még nem ért véget, mivel a Daily Mail információi szerint Justin Baldoni ésJamey Heath ellenpert terveznek indítani, amint kinyitnak a bíróságok a következő év elején. Úgy tudni, a keresetben azt fogják állítani, hogy nem ők, hanem Lively csapata készített elő egy lejárató kampányt, illetve hogy a Baldoni publicistáitól származó e-maileket, SMS-eket és WhatsApp-üzeneteket olyan módon csűrték-csavarták, hogy azok teljesen más megvilágításba helyezték a történteket.
A cikk hangsúlyozza, hogy Baldoniék is azt kívánják bizonyítani, miszerint Lively publicistája, Leslie Sloane, szándékosan próbálta besározni a rendező-színészt azzal, hogy különféle hírszervezetekkel osztott meg róla szóló információkat. Kiderült, hogy Baldoni ügyvédje, Bryan Freedman jogi lépései mögött az a szándék áll, hogy rávilágítson: Lively keresete – amelyet a kaliforniai polgárjogi minisztériumnál terjesztettek elő, nem pedig a bíróságon – csupán egy ügyes manőver a közvélemény véleményének kedvező irányba terelésére.
Eközben azt fogják állítani, hogy a színésznő és Baldoni között fennálló, nyilvánvalóan problémás munkakapcsolat, valamint a családon belüli erőszakról szóló film népszerűsítésének félresikerült marketingstratégiája a közösségi médiában igazi szenzációt teremtett. Ennek következtében emberek milliói váltak hirtelen nyomozókká, hogy alaposan megvizsgálhassák a kettejük közötti vitát.