Zagyvarékason tragikus esemény történt, amikor egy férfi a bilincselés során vesztette életét.
Egy férfi tragikus körülmények között vesztette életét Zagyvarékason rendőri intézkedés közben – tájékoztatta a közvéleményt a rendőrség hivatalos honlapján. Az incidens még karácsony előtt zajlott, azonban a részletek csak most kerültek napvilágra.
A rendőrségi tájékoztatás szerint a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai 2024. december 22-én délelőtt Zagyvarékas külterületén, egy a 32-es számú főúton közlekedő személygépkocsi sofőrjére figyeltek fel, akiről tudták, hogy nincs érvényes vezetői engedélye. Megkülönböztető jelzés használatával próbálták megállítani, de a sofőr továbbhajtott, gyorsított, kivonva ezzel magát a rendőri intézkedés alól. A járművel Zagyvarékas irányába ment, majd a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött. A sofőr kiszállt az autóból és elfutott a rendőrök elől, akik néhány száz méter után elfogták és megbilincselték.
A 40 éves zagyvarékasi férfi hirtelen rosszul lett és eszméletét vesztette, ezért a rendőrök haladéktalanul megkezdték az újraélesztését, amit a rövid időn belül a helyszínre érkező mentők folytattak - de már nem lehetett megmenteni az életét. A haláleset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe. Mint írták, a parancsnoki kivizsgálás - mely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt - a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt.