A megosztó géniusz, akinek titkai és dilemmái még mindig foglalkoztatják a világot, vajon képes-e valaha is a megbocsátásra?

A könyv főszereplője egy olyan figura, aki mindenki számára más-más emlékeket idéz fel: élmények, izgalmas kalandok, mély beszélgetések és néha hatalmas balhék fűződnek a nevéhez. E gondolatokkal indította el a könyvbemutatót Harle Tamás, a Kék Európa Stúdió vezetője, hangsúlyozva, hogy a Vass Sándorról készült életmű nem csupán egy szokványos sportkönyv. Annál sokkal több: egyedülálló dokumentumregény, interjúk és riportok gazdag gyűjteménye, valamint hiteles korrajz az elmúlt ötven év történéseiről. Harle Tamás igazi írói mesterműként méltatta Lantos Gábor teljesítményét.

A szerző elárulta, öt-hat évig kellett győzködni Vass Sándort, hogy adja áldását a könyvre, hogy megnyíljon és mesélje el, ő maga hogyan élte meg a pályafutása - egyben a magyar kézilabda - olykor viharos eseményeit. A kézirat ehhez képest szemvillanásnyi, idő, csupán néhány hónap alatt elkészült, miként Lantos Gábor elárulta, az ő életében is kihívásokkal teli időszakban, ezért is büszke az elkészült munkára.

- Akit az első tíz évben edzettem, mindenki sikeres lett az életben. Ez az én legnagyobb sikerem a kézilabdában, talán erre vagyok a legbüszkébb - jegyezte meg Vass Sándor hosszú pályafutása egyfajta rezüméjeként.

Az immár 79 éves szakember elismeri, lobbanékony természetű és szókimondó, simulékonynak nem mondaható ember volt világ életében, játékosként és később edzőként. A szerző a főszereplővel folytatott beszélgetéseket, azok tanulságait jellemezve a Szabó Magdától kölcsönzött gondolattal, az Abigél című regényből idézve úgy fogalmazott: nincs az a harag, ami örökké tartana. Ezzel olyan esetekre, eseményekre és emberekre - mindenekelőtt Hajnal Csabára, a Veszprém egykori klubvezetőjére és Bene Tamás válogatott játékosa - célzott, amikor látványos kölcsönös kifakadás után Vass Sándor képes volt felülemelkedni a sérelmeken.

Vass Sándor sportpályafutása során rendkívüli eredményeket ért el, hiszen játékosként két olimpián (1972, 1980) és két világbajnokságon (1970, 1974) képviselte hazánkat. Az Elektromos színeiben három alkalommal hódította el a bajnoki címet, emellett gólkirályként is megcsillogtathatta tehetségét, sőt, egyszer az év legjobb kézilabdázójának is megválasztották. Szövetségi kapitányként a magyar válogatottal 1997-ben világbajnoki negyedik, 1998-ban pedig Európa-bajnoki hatodik helyezést ért el. Széleskörű tapasztalatait az osztrák férfi- és női válogatott irányításában, valamint a Hypo Niederösterreich női csapatánál is kamatoztatta, de hazai szinten a Veszprémet is edzette. Edzőként számos sikerrel büszkélkedhet, hiszen BEK-győzelmet, BEK-döntőbe jutást és magyar bajnoki címet is szerzett. A Magyar Kézilabda-szövetségben 2004 és 2011 között szakmai alelnökként dolgozott, életművét pedig egy életműdíjjal ismerték el, ezzel is méltán tükrözve a sportág iránti elkötelezettségét és hozzájárulását.