Az amerikai titkosügynök, aki képes megmenteni Putyin életét.
Berry eddig önállóan 18 Cotton Malone-regényt és vagy egy fél tucat thrillert írt, amiket 26 millió példányban nyomtattak ki, 41 nyelven. Blackwood viszont a Briggs Tanner-sorozattal vált népszerűvé. Aztán néhány éve gondoltak egyet, egyesítették szellemi erőiket és Berry különleges ügynökének, a Cotton Malone széria egyik mellékszereplőjének a megelevenítésével, indítottak egy háromrészesre tervezett minisorozatot.
Ennek első kötete volt a 2024-ben megjelent A kilencedik ember. A főszereplő, Malone ügynök ifjú neveltje, a leszerelt amerikai ranger, Luke Daniels. (A ranger az amerikai hadsereg egyik különleges alakulata, ők alkotják a 75. ranger ezredet, amely 4 zászlóaljból áll. Alapkiképzésük jóval keményebb, mint a sorkatonáké.) Már az utolsó néhány, önálló Malone könyvben is együtt bogozták ki a rejtélyesebbnél rejtélyesebb történeteket. A Daniels-trilógia mostani második kötetében - a Vörös hullócsillagban - is már egyedül veszi nyakába a világot, persze a távolból végig ott van neki segítségül a Magellán Ügyosztály technikai támogatása.
Ez a krimi annyira a jelenlegi Oroszország valóságában játszódik, hogy bátor módon érinti az ukrajnai konfliktust és Konsztantyin Franko, azaz a műben szereplő, nagyorosz birodalmi ambíciókat dédelgető figura terveit. A történetben egy magyar szál is fellelhető: Luke, a főszereplő, korábbi missziója során Kisvárdáról rendszeresen átjár Kárpátaljára, hogy információkat gyűjtsön. Azonban az akkori küldetés drámai fordulatot vett, amikor az orosz titkosszolgálat elrabolta társát, akiről azóta sincs hír.
Magyarország északkeleti része a könyv lapjain igazán vonzó képet fest. Azonban a benne található információk hitelességét nehéz lenne itthon megerősíteni, így egy izgalmas kaland veszi kezdetét – szinte már versenyfutás az idővel – Oroszország hatalmas tájain, földön, vízen és a levegőben.
Az elfogott bajtársra rátalálnak, de hogy sikerül-e időben eljutniuk vele a szibériai tájékból, azt nem árulom el. A krimi másik központi szereplője egy egykori szovjet/orosz elnök, aki 1991-ben végigvitte a rendszerváltás folyamatát Oroszországban. Ez a karakter lehet akár a rendszerváltás ikonikus alakja, Borisz Jelcin, de a neki tulajdonított tettek alapján Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó kommunista vezetője is szóba jöhet. A két figura közötti határvonal azonban nem egyértelmű, így a titokzatosság csak fokozza a történet izgalmát.
Mindenesetre ez az idős ember gyűlöli Franko/Putyint és mivel emlékszik, hogy egykori elnöksége alatt a világűrben hagytak egyetlen, atomtöltettel felszerelt műholdat, most megpróbálja életben maradt tudósait rávenni, hogy a kommunikációs eszköznek álcázott bombát - a Vörös Csillagot - irányítsák vissza a Földre, egészen pontosan a Kremlt vegyék célba.
A történetben egy izgalmas, félig-fikciós szál bontakozik ki, amely IV. Rettegett Iván legendás könyvtárának rejtélyeit kutatja. Ennek az utazásnak a tétje nem csekély, hiszen a műholdnak álcázott atombomba irányítási kódjait csupán Iván egykori könyvtárának titkos kötetével lehet megfejteni. Rettegett Iván, aki valóban élt, de 1584-es halála után mintha a föld nyelte volna el, a kulcsfigurája ennek a különös nyomozásnak. A kötet megtalálása adja a pörgős krimi motorját, amelyben felbukkannak az újgazdag orosz elit tagjai éppúgy, mint a gátlástalan oligarchák, akik kiskirályként uralkodnak a saját birodalmukban. A feszültség és a fordulatok folyamatosan fokozódnak, miközben a múlt és a jelen titkai összefonódnak.
Bár egy izgalmas történet nem feltétlenül igényli, hogy minden részletében hűen tükrözze a valóságot, mégis, az olyan ezer kilométeres autós kalandok és a Bajkál-tó környékére, Oroszország határain kívülről, szinte varázsütésre megérkező magánhelikopterek – különösen figyelembe véve a jelenlegi hadiállapotokat Oroszországban – eléggé túlzásnak tűnnek.
A másik pedig a könyvtár tulajdonos cár neve. Én már jónéhány évtizedet lehúztam újságíróként, ráadásul történelem szakon is végeztem, ám még soha nem találkoztam azzal, hogy valaki, valahol tudatosan nem a haza történetírásban és orosz történelem oktatásában megszokott Rettegett Iván nevet használja IV. Iván esetében, hanem a Rettenetes Ivánt. Állandó megjelenése ebben a formában némileg zavarta a folyamatos olvasást, hiszen az ember mindig visszakapcsolt gondolatban és hozzátette: rettegett.
Ezzel együtt a krimi igazi csemege: izgalmas, lebilincselő, és olyan feszültséggel teli, hogy az ember egyszerűen nem tudja letenni. Steve Berry ezúttal is hozta a megszokott szintet, és őszintén bevallom, már most alig várom, hogy kézbe vehessem a Luke Daniels-trilógia harmadik, egyben záró kötetét, amelynek megírását a szerzők 2026-ra tervezik.
