Az AfD egy szélsőséges politikai csoportosulás, amelyet egy elismert német alkotmányjogász éles kritikával illett, rámutatva az Alkotmányvédelmi Hivatal működésének hiányosságaira.


Volker Boehme-Neßler az Euronews számára kifejtette, hogy az eljárás felháborító, mivel a hírszerzés nem tudott konkrét bizonyítékokat felmutatni. Hozzátette, hogy az egész ügy Nancy Faeser leköszönő belügyminiszter átlátszó politikai trükkje.

A német belügyi hírszerző ügynökség az AfD pártot szélsőséges jobboldali, valamint alkotmányellenes csoportként azonosította.

Az ügynökség állásfoglalása alapján a párton belüli etnikai és származásbeli nézetek, valamint az idegengyűlölet terjedése komoly fenyegetést jelent a demokrácia egészére nézve.

A hírszerzés arra a megállapításra jutott, hogy a párt hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a nem német nemzetiségű állampolgárokkal szemben, és nem tekinti őket egyenrangú partnernek, különösen a muszlim származású egyének esetében - nyilatkozta Nancy Faeser, a német belügyminiszter.

"Az AfD bizonyítottan a szabad, demokratikus alaprend ellen irányuló törekvéseket folytat. Az AfD olyan etnikai felfogást képvisel, amely egész népcsoportokat diszkriminál. A migrációs múlttal rendelkező állampolgárokat másodrangú németként kezeli. Ez egyértelműen ellentmond az alaptörvény első cikkében foglalt emberi méltóság garanciájának. Etnikai felfogásuk rasszista kijelentésekben nyilvánul meg, különösen a bevándorlókkal és a muszlimokkal szemben. A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatalnak egyértelmű jogi felhatalmazása van arra, hogy fellépjen a szélsőségek ellen és megvédje demokráciánkat. És ezt független szervezetként teszi."

A párt válasza a döntésre az volt, hogy ezt "a német demokrácia súlyos támadásának" nevezte, hangsúlyozva, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján az AfD a legnagyobb népszerűségnek örvendő politikai erő Németországban.

Az AfD bejelentette, hogy jogi lépéseket fog tenni a rágalmazásokkal szembeni védelem érdekében.

A hírszerzés értékelése az AfD tevékenységei, vezetőinek nyilatkozatai és szélsőséges kapcsolatai kapcsán egy hároméves alapos vizsgálat eredménye.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) eddig csupán három tartományi AfD-szervezetet – nevezetesen a türingiai, szászországi és szász-anhalti csoportokat – valamint a párt ifjúsági szárnyát azonosította szélsőségesen jobboldali tömörülésként.

Egy neves német alkotmányjogász, Volker Boehme-Neßler az Euronews-nak nyilatkozva "botrányosnak" nevezte a hatóság eljárását. Szerinte az ügynökség nem szolgált bizonyítékokkal," és "mindez kevés a párt betiltásához", "az értékelésnek nincs jogi hatása".

Az AfD a februári parlamenti választások során a második pozíciót szerezte meg, megelőzve ezzel a leendő kisebb koalíciós partnert, az SPD-t.

Related posts