Ahogy az idő múlik, a gazda és kutyája között egyre inkább felerősödik a hasonlóság, mind külsőleg, mind belsőleg. Az évek során a közös élmények és a megélt pillanatok összekötik őket, így nem csupán a megjelenésük, hanem a jellemük is egyre inkább össze

Képzeld el, hogy a nők hajának hossza olyan sokszor hasonlít a kutyáik fülének hosszához, hogy az ember szinte elgondolkodik: vajon van-e ebben valami valóság? Egy friss kutatás azonban megerősíti, hogy a gazdák és kutyáik közötti hasonlóságok sokkal mélyebbek, mint ahogy azt eddig feltételeztük. Az emberek gyakran választanak olyan kutyákat, amelyek tükrözik saját jellemük egyes vonásait – sok esetben tudat alatt. Egy nemrégiben végzett metaelemzés, amely 15 korábbi kutatás eredményeit elemezte, azt is felfedte, hogy a hasonlóság nem csupán a külsőségekben, hanem a személyiségjegyekben, érzelmi állapotokban és viselkedési mintákban is megnyilvánul. Ahogy az emberek és kutyáik együtt öregszenek, úgy egyre inkább átvesszük egymás érzelmi reakcióit és viselkedési szokásait. Ez egy érdekes és szórakoztató felfedezés, amelyet a National Geographic cikkében Bereczki Szilvia fogalmazott meg.

Már szállóige a kutyások között, hogy "olyan a kutya, akár a gazdája". Vizslatjuk is egymást kutyasétáltatás közben, és amikor senki sem lát, nagyokat nevetünk az elcsípett hasonlóságokon: a bischonnak ugyanolyan göndör a frizurája, mint az ősz hajú néninek, akivel sétál. A németjuhász éppolyan kapitányosan néz, mint a férfi, aki feltűri a kabátja gallérját. A pitbullt meg gyakran egy izmos, zömök férfi hozza le. A tetovált srác kutyája fekete, fehér kis foltokkal a lábain, a mopsz szeme meg pont olyan nagy, mint a kíváncsi kislányé, akivel érkezik.

De az én kutyám: ő valahogy teljesen egyedi. Most már több mint három éve együtt éljük mindennapjainkat, együtt költöztünk, dolgoztunk, kirándultunk, és nyaraltunk is. Mégis, hiába kutatom a hasonlóságokat, a külső jegyeink között nem sok közöset találok. Boldizsár egy csokibarna labrador-husky keverék, aki a szerelem gyümölcseként érkezett az életembe. Különleges, kis korcs fülei, két pici "pöttyszem" a szeme sarkában, és vékony, kecses lábai vannak, amelyek inkább őzikeszerűek. Bár se labrador, se husky, mégis valami titokzatos varázs lengi körül az egész megjelenését. Talán éppen az a különcség, az a sokféleség adja az egyediségét, ami miatt nem illik a megszokott kategóriákba.

Egészen a közelmúltig egy cseppnyi szomorúságot hordozott a szívem azzal kapcsolatban, hogy nem osztozunk közös külső jegyekben. Az én szemeim ragyogókéken csillognak, míg a hajam gesztenyebarna, hullámos fürtökben omlik. Ráadásul a napfény simogatása is elkerült, és a testrészeim is a megszokott átlagos formákat követik. Akkor hát hol rejlik az a varázslatos egyformaság, amely összeköthetne minket?

A legújabb kutatásnak hála, tudom: sokkal inkább vagyunk ugyanazok legbelül, mint amennyire ez kívülről látszik. Ha csak abból indulunk ki, hogy erdélyi magyar vagyok, se magyar, se román, se magyarországi, se romániai, akkor meg is van a saját labrador-huskyságom. Ennél kuszább párosítás nem is kellene!

Ahogyan a kutyám, úgy én is sokszínű személyiség vagyok. Jellemző rám a szeszélyesség, az akaratosság és a temperamentumosság, de emellett ott van a hízelgés, a váratlan kiborulások, és az arcra írt vélemények is. Ezek mind olyan vonások, amelyek révén összekapcsolódunk, és egymás állat-ember párhuzamaivá válunk.

A kutatók különös feladatra kérték a kísérlet résztvevőit: össze kellett párosítaniuk a gazdák és kutyáik fényképeit. Meglepő módon a résztvevők szinte mindannyian a véletlen választásnál jóval pontosabban teljesítettek. A fotók összeillesztésekor olyan mértékű sikerességet mutattak, hogy a tudósok arra a következtetésre jutottak, létezik egy észlelhető hasonlóság a gazdák és kutyáik között, ami további kutatásokat igényel. Különösen figyelemre méltó volt, hogy a résztvevők még akkor is helyesen tippelték meg a párosokat, ha csupán a kutyák és gazdáik szemeit látták.

Ha eddig bárkinek is kétségei voltak afelől, hogy hasonlít-e az ember és a kutya, most megnyugodhat: jobban, mint azt valaha is gondoltuk. A legújabb tudományos bizonyítékok azt sugallják, hogy kutyák és gazdáik személyisége is hasonló, vagyis a gazdák gyakran olyan kutyákat választanak, amelyek hozzájuk hasonlóan viselkednek. Az emberi kapcsolatokban a partnerek közötti hasonlóságok feltételezhetően növelhetik a tartós kapcsolatok esélyét és csökkenthetik a konfliktusokat. És mint kiderült: a kutyák és gazdáik közötti belső hasonlóságok esetén is megfigyelhetők ezek a pozitív minták, legalábbis a segítőkutyák és gazdáik között. (Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a hasonló vagy kiegészítő személyiségek alakítanak-e jó kutya-gazda párosokat.)

De mi rejlik a különleges hasonlóság mögött? A tudósok szerint számos magyarázat létezik, ám ezek mindkét esetben két alapvető hipotézisből erednek.

Az első elmélet a "választás hasonlóságának" jelenségére épít, ami azt jelenti, hogy az emberek olyan kutyát választanak, amely a legjobban illik a saját személyiségükhöz és életstílusukhoz. A második elmélet pedig a "hasonlóság az idő múlásával" koncepciójára támaszkodik, amely szerint a kutyák és gazdáik fokozatosan egyre inkább hasonlítanak egymásra, ahogy egyre több időt töltenek együtt.

Bárhogy is alakuljanak a dolgok, a kutyák és gazdáik szőr- és hajhossza között egyértelmű párhuzamok fedezhetők fel. Érdekes módon a hajhossz és a kutyafül hosszúsága gyakran összhangban van egymással. Ezt a jelenséget egy 1999-es tanulmány is megerősítette, amelyben kiderült, hogy a rövidebb hajat viselő vagy a hajukat hátra tűző nők hajlamosabbak a szibériai husky és a basenji (rövid fülű) fajták kedvelésére, különösen a barátságosság, lojalitás és intelligencia szempontjából. Ezzel szemben a hosszú hajat viselő hölgyek inkább a beagle és a springer spániel (hosszú fülű) fajtákra szavaznak.

A friss metaelemzés ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a kutyák és gazdák hasonló személyiségjegyei ugyanannyira dominánsak, mint a külsők, és főként az extraverzió és a neuroticizmus vonásaiban mutatkoznak meg, és ezek a személyiségjegyek az idő előrehaladtával egyre inkább hasonlóvá válnak. Egyes elméletek szerint azért, mert a gazdák eleve olyan kutyákat választanak, amelyek hasonlítanak hozzájuk, így ahogy együtt öregednek, a két faj, az ember és a kutya kölcsönösen szabályozhatja egymás érzelmeit, erősíthetik a másik viselkedését, és még együtt is tanulhatnak. Érdekesség, hogy míg a belső jegyek ilyen mértékben összeforrnak az idő előrehaladtával, a külsők közül csak a túlsúlyosság az, ami idővel szintén kialakulhat mindkettőjük esetében.

"Ez kicsit olyan, mint, ahogy a partnereinket is választjuk" - mondja a kutatás vezetője, Yana Bender, a Max Planck Intézet Geoantropológiai Tanszékének kutatója kiemelve, hogy "a kutyák és gazdáik között egy nagyon szoros kapcsolat van, amely számos emberi kapcsolathoz hasonlítható."

Nem meglepő, hogy a kutyák és az emberek több mint 30 000 éve élnek egymás mellett, hiszen ez idő alatt mindkét fél számos környezeti változáshoz alkalmazkodott. A kapcsolatuk a háziasítás folyamatában bontakozott ki, de a tudósok között még mindig vita folyik arról, hogy ez tudatos válogatás eredménye volt-e, amely során az emberek a barátságosabb farkaskölyköket választották ki, vagy pedig a természetes szelekció játszott szerepet. Akárhogy is történt, a kezdeti kölcsönös előnyök nyilvánvalóak voltak: a kutyák segítettek az embereknek a vadászat során, míg cserébe táplálékot és védelmet kaptak. Az évek során ez a kapcsolat folyamatosan fejlődött, és a kutyák nem csupán háziállatok, hanem az emberi társadalom elválaszthatatlan részeivé váltak, különösen a nyugati kultúrákban.

Feltételezhető, hogy mivel a házi kedvenc kutyák és az emberek ugyanabban a társadalmi környezetben nőnek fel és élnek, hasonló szocializációs és tanulási folyamatok zajlanak le közöttük.

Az ELTE Társadalomtudományi Karának kutatója, Turcsán Borbála, már korábban felfedezte, hogy a kutyák személyiségének körülbelül egyharmadát a genetika befolyásolja, míg a fennmaradó kétharmadot a környezeti tényezők, elsősorban a gazdáik hatása formálja.

A kutyák életében a legmeghatározóbb figura nem más, mint az emberük. Ez a két lény közötti kapcsolat messze túlmutat a véletlen vagy külső körülmények hatásán; valójában egy rendkívül szoros, kölcsönös hatásokkal teli kötelék szüleménye.

"A szülő-gyerek kapcsolat mintájára a kutyák is a gazdáikban keresik a példaképeket" – fogalmazott egy magyar kutató, aki nem volt részese a legújabb metaelemzésnek. Elméletét egy korábbi kutatásával támasztotta alá, amelyben rámutatott: "Amikor egy hangos teherautó közeledik, a kutya automatikusan hátranéz a gazdájára. Ha azonban a gazda közömbös marad, a kutya gyorsan megtanulja, hogy őt sem érdekli a dolog."

A kutyák rendkívüli módon képesek megbízni gazdáikban, ami nem meglepő, hiszen évezredek óta élnek velünk, és ennek következtében szoros kötelék alakult ki közöttük és az emberek között. Sokan talán túlzónak tartják ezt a kijelentést, de a tudósok bátran állítják, hogy a kutyák gyakran olyanok, mint a kisgyermekek: feltétel nélkül bíznak a gazdájukban, követik őket, és még az érzelmeiket is ahhoz igazítják. Ahogy telik az idő, egyre inkább alkalmazkodnak gazdáik életmódjához és lelkiállapotához, így kölcsönösen hatnak egymásra. Az együtt töltött idő egyre több hasonlóságot teremt köztük, és ezek a kapcsolatok mélyebb és gazdagabb élményeket nyújtanak mindkét fél számára.