"A szakácskönyvek bizonyos értelemben a pornográfiához is közelállnak."
A "Kóstoló a múltból" című könyv, amelynek inspirációját a dédnagymama megőrzött receptjei adták, azonnal népszerűvé vált itthon és az Egyesült Államokban egyaránt. Az első kötetet több másik követte, mint például a "Magyar zsidó konyha" és a "Hogyan éltek?", amelyek mára szinte elengedhetetlenné váltak mindazok számára, akiket érdekel a magyar zsidó örökség. Körner András, aki nemzetközi szinten elismert zsidó gasztronómiai szakíróvá nőtte ki magát, nem csupán az ételek és receptek bemutatására összpontosít, hanem történeti-antropológiai szempontból is rekonstruálja a közösségek életvitelét és mindennapjait. Sokan nem tudják, hogy építészként is figyelemre méltó alkotásokat hozott létre. 1981-ben például, amikor a New York-i Museum of Modern Art (MOMA) felkérte, hogy rekonstruálja Breuer Marcell híres csővázas kanapéját egy 1931-es fénykép alapján, ő volt az, aki a fotó alapján újra megtervezte a klasszikus művet. De hogyan élték túl a vészkorszak borzalmait? Vannak-e emlékei a gettóból, amelyek ízekben élnek tovább? És hogyan indította újra karrierjét nyugdíjas éveiben? Körner András életéről és tapasztalatairól Király Kinga Júlia beszélgetett, akivel együtt egy közös gasztrotörténeti könyvön dolgoznak.
Túl azon, hogy számos jelentős gasztronómiai könyv szerzője vagy, a szakmai körökben sokáig építészként ismertek. Érdekes, hogy a hivatásod megítélése itthon és Amerikában mennyire eltérő lehet. Míg itthon inkább a gasztronómiai ismereteidre fókuszálnak, addig az Egyesült Államokban talán inkább az építészeti háttéredet hangsúlyozzák. Hogyan érzékeled ezt a különbséget?
Természetesen! Az alábbiakban egyedi stílusban átfogalmazom a szöveget: Igen, természetesen. Én egy lelkes építész voltam egészen 62-63 éves koromig, amikor is úgy döntöttem, hogy nyugdíjba vonulok. Viszonylag fiatalon léptem ki a szakmából, mivel úgy éreztem, hogy mindazt, amit építészként szerettem volna megvalósítani, már sikerült elérnem. Azonban a gasztronómia mindig is vonzott; már tinédzserkoromban is érdeklődtem iránta. Bár a főzés nem volt a mindennapjaim része, a szakácskönyvek olvasása igazi szenvedéllyé vált számomra. Szórakoztató irodalomként tekintettem rá, hiszen az olvasás folyamán az embernek a képzeletére kell támaszkodnia, ami bizonyos szempontból a pornográfiához is hasonlítható: mindkettő teret ad a fantázia szárnyalásának.
Kamaszkoromban számos különleges szakácskönyv került a kezeim közé, amelyek nemcsak az alapvető főzési technikákat tanították meg, hanem inspiráltak is a konyhában való kreatív kísérletezésre. Egyik kedvencem egy vintage könyv volt, tele nosztalgikus receptekkel, amelyeket a nagymamám írt. Emellett felfedeztem egy modern, vegetáriánus szakácskönyvet is, ami tele volt színes fényképekkel és ínycsiklandó ötletekkel. A kamaszévek felfedezései között a különböző nemzetek konyhái is megjelentek, így akadt egy indiai fűszerekkel teli kötet is, amely az ízek világába kalauzolt el. Ezek a könyvek nem csupán recepteket, hanem egy újfajta gondolkodásmódot is hoztak az életembe, ahol a főzés nem csupán étkezés, hanem valódi művészet.
Magyar szakácskönyvekhez, jellegzetes magyar konyhát leíró szakácskönyvekhez. Később szerettem vendéglőbe járni, főzni még ekkor sem főztem, aztán ötvenéves koromban, amikor elváltam, eltöprengtem, hogy ezután hogyan fogok enni...
Mert amíg a feleséged a konyhában serénykedett?
Igen, ráadásul nagyon jól. Szóval arra jutottam, hogy két lehetőségem van: vagy szerzek egy barátnőt, vagy megtanulok főzni. És hát közvetlenül a válás után egyszerűbbnek tűnt, ha inkább megtanulok főzni, az kevesebb strapával jár. Meg szusszannom is kellett egy kicsit. Úgyhogy megtanultam főzni. Ebben nagy segítségemre volt az építész múltam, bár bizonyára alkat kérdése is, hogy szeretem tisztességesen, strukturáltan megcsinálni a dolgokat, ezért több szakácskönyvet, több száz ételt végigfőztem és megtanultam az ételkészítési technikákat.
Készítettem egy egyedi szöveget a kérdésed alapján: Kezdetben a zsidó gasztronómia gazdag és sokszínű világába merültem, ahol a hagyományok és az ízek találkoznak. Ezt követően pedig szabadon válogattam a különböző konyhák és ízvilágok között, felfedezve a véletlen szórakoztató és meglepő kombinációit. Így egy tematikus utazás mellett egy izgalmas kalandot is átéltem, ahol a hagyományos receptek és a modern ízek keveredtek.
Nem, először a francia konyha rejtelmeibe merültem el, majd Láng György híres szakácskönyvével kezdtem el kísérletezni, amely akkoriban talán a legkiválóbb magyar gasztronómiai műnek számított. Számtalan ételt készítettem el, a könyv tartalmának közel kilencven százalékát kipróbáltam. Az eredeti változata angol nyelvű volt, hiszen Láng György is angolul írta meg, és ez a munka jelentős hatást gyakorolt a magyar konyha hírnevére az Egyesült Államokban.
Ismerted őt személyesen, vagy csak hallottál róla?
Amikor elkezdtem a főzés rejtelmeit felfedezni, még nem voltam tisztában vele, ki is ő valójában. Később, amikor a Kóstoló a múltból című könyvem kézirata már majdnem kész volt, eszembe jutott, hogy talán egy gasztronómiai szakértőt és étteremtulajdonost, aki ráadásul zsidó származású, érdekelhetné a munkám. Meglepetésemre Láng, akiről azt beszélték, hogy nem túl nyitott mások segítésére, és inkább a saját karrierjére összpontosít, rendkívül kedvesen, szinte azonnal válaszolt. „Természetesen, küldd el nekem!” – írta. Eltelt néhány nap, és őszinte lelkesedéssel állt a projektem mellé, ígérve, hogy mindent megtesz a siker érdekében. Az angol kiadás után a Vince Kiadóval is összeboronázott, akikkel valamilyen családi kapcsolata is volt, így a könyvem végül magyar nyelven is megjelent. Érdekesség, hogy a Kóstolót eredetileg angolul írtam, és azóta a történetem egy újabb fejezetet nyert.
Mikor és hogyan indult el a Kóstoló kalandja számodra? Milyen körülmények között találkoztál először ezzel a különleges élménnyel, és mi inspirált arra, hogy belevágj?
Ekkor már a nyugdíjas éveim elején jártam, és úgy döntöttem, hogy felfedezem a dédanyám titkos receptjeit. Először is, átdolgoztam őket a saját ízlésem szerint angol nyelvre, majd büszkén átadtam a lányaimnak, hogy ők is ízelítőt kapjanak a családi konyha varázsából.
Hogyan is került hozzád a dédanyád receptjeit tartalmazó könyv? Milyen történetek és emlékek kapcsolódnak ehhez a különleges kincshez?
A nagyanyám, aki a vészkorszak borzalmait túlélte - én is mellette voltam a gettó sötét falai között, ahol ő vigyázott rám és a beteg édesapámra -, a háború végére elviselhetetlen fizikai és lelki megpróbáltatásokon ment keresztül. 1946-ban a családunk úgy döntött, hogy a legjobb megoldás, ha kivándorol Amerikába, az idősebbik lányához, a nagynénémhez, aki New Yorkban élt. Nagyanyám hatvanévesen, angol tudás nélkül érkezett, ami csak tovább súlyosbította a traumáit. Magával hozta mindenét, amit az 1938-ban elhunyt édesanyjától örökölt: egy kartondobozban őrizte a régmúlt emlékeket, amely a nagymamám halála után a nagynénémnél maradt. Amikor a nagynéném megtudta, hogy évek óta édesanyámmal egy hosszú életútinterjún dolgozom, felajánlotta, hogy talán érdekes lenne számomra a nagymamától megmaradt kartondoboz. Anélkül, hogy tudta volna, hogy mit rejt a doboz, valójában egy kincset ajánlott fel: egy régi receptes füzetet, amely 130 különböző étel elkészítési módját tartalmazza, valamint egy másik füzetet, amely a dédanyám leveleinek vázlatait őrizte. Továbbá számos személyes tárgy is lapult benne: a dédanyám egyik estélyi ruhája, harisnyája, egy törülköző, abroszok és szalvéták... Mindezek az emlékek varázslatos módon kapcsoltak össze a családi történetekkel, és egy újabb dimenziót adtak a nagymamám életének.
