A kormány ukránellenes szavazása mögött húzódó csúsztatások és hazugságok csupán a jéghegy csúcsa, sokkal mélyebb problémákra világítanak rá.

A magyar választók felhatalmazására hivatkozva futott neki Orbán Viktor a csütörtöki EU-csúcsnak. Kár, hogy a felhatalmazáshoz félrevezető propagandát vetettek be, ahogy az is, az ilyen típusú kampány szembemegy még a saját uniós tagságunkkal is.

Nem állítható, hogy Orbán Viktor lenne a legbeszédesebb résztvevő az uniós csúcstalálkozókon. A magyar miniszterelnök már jó ideje elkerüli, hogy a brüsszeli üléseket követően sajtótájékoztatót tartson, akárcsak kollégái. Érkezéskor is csupán egy rövid intésre korlátozódik az újságíróknak, és legfeljebb a kormánymédia felé mondja el a kötelező "harcba jöttem hátizsákkal" üzenetét. Mindez jól mutatja, hogy számára a valódi, biztonságos kommunikációs tér a közösségi média világában található.

Most azonban szakított ezzel a megszokott menettel: nem csupán előre tudható volt, hogy valamilyen formában meg fog szólalni, hanem szokatlan módon, mindenkit megelőzve, az állam- és kormányfők közül elsőként lépett be az Europa épület tágas aulájába. Ahogy megállt, azonnal nekilátott a Voks 2025 hivatalos végeredményének ismertetéséhez. Nem mintha egyetlen pillanatig is kétséges lett volna, hogy az Ukrajna uniós tagságáról szóló, jogilag nehezen értelmezhető népszavazásszerűség keretében azok fognak részt venni, akiket a kormány az elmúlt hónapok intenzív kampányával és a hosszú évek óta tartó Kijev-ellenes politikával sikeresen mozgósított. Így legfeljebb az lehetett meglepő, hogy a végeredmény nem 100 százalékos elutasítást mutatott, hiszen a csaknem 2,3 millió résztvevő 5 százaléka a csatlakozást támogatta.

Nem mintha bármi jelentősége lenne - mondhatnánk, kezdve mindjárt onnan, hogy a szavazásnak már a műfaja is nehezen értelmezhető: nem ügydöntő népszavazás, nem is lehetne az. És bár a kormány minden létező formában igyekezett meggyőzni mindenkit arról, hogy nincs tere a csalásnak - még akkor is ezt tették, amikor arra kérdeztünk rá, mikor lesz végeredmény -, azt is lehetetlen lenne igazolni, hogy tényleg ennyien és tényleg így szavaztak.

A voksolásnak jelenleg nem sok értelme volt, hiszen egyelőre nem áll fenn annak a lehetősége, hogy Ukrajnát az Európai Unió tagjai közé fogadják. Az országnak, akárcsak Magyarország esetében annak idején, el kell végeznie a csatlakozási tárgyalások rendkívül nehéz és sokszor fájdalmas menetét. Magyarország csatlakozási kérelmétől kezdve egészen a tényleges belépésig pontosan tíz év és egy hónap telt el, és a tárgyalások is öt éven keresztül zajlottak.

Orbán dicsekvését és az egész procedúrát így annyiban is hagyhatnánk, a helyzet azonban uniós szemmel ennél problémásabb, és nem csak azért, mert nem igazán elegáns brüsszelezéssel kampányolni tulajdonképpen bármiről.

Kezdjük a problémák gyökerénél: a kampány során sajnos számos félrevezető állítás és nyilvánvaló hazugság bukkant fel. Például terjednek olyan rémhírek, miszerint ukrán maffiózók és embercsempészek özönlik el hazánkat, vagy hogy "az ukrán uniós csatlakozás súlyos betegségeket és járványokat hozhat Magyarországra". Emellett hallható a vészjósló kijelentés is, miszerint "GMO-gabonák árasztanák el a magyar piacot". A "migránsszendvics" országában sokan már csak legyintenek ezekre, de sokan sajnos mégis elhiszik – nem is csoda, hiszen ezeket az állításokat már annyiszor hallották.

A megalapozottság hiányán túl fontos szempont, hogy a csatlakozási tárgyalások valódi célja az, hogy a részt vevő országok jogi kereteit a uniós normákhoz igazítsák. Például, ha az Európai Unió szigorú feltételekhez köti a génmódosított gabonák termesztését, akkor Ukrajnának is alkalmaznia kell ezeket a szabályozásokat, beleértve a termények származásának és fajtájának megfelelő jelölését is az exportpiacra való kerülethöz. Ezt a folyamatot már megtapasztalták a magyar agrárszakemberek, akik jelenleg az ukrán termelők ellenérdekeltek – hiszen ők is átélhették, milyen érzés hirtelen alacsonyabb költségek mellett termelő országokkal versenyezni. Ukrajna éppen ezt a helyzetet teremtette meg, különösen azzal, hogy az EU szolidaritásból szabad kereskedelmi lehetőségeket biztosított a gabonáik számára, ami komoly ellenállást váltott ki Magyarországon és más európai országokban is – nálunk pedig azonnali tiltásokra is sor került. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos aggályok éppen az uniós normák átvételével orvosolhatók, ami valószínűleg hozzájárulna az árszintek kiegyenlítéséhez is. Kezdő újságíróként én is végigkísértem a magyar uniós csatlakozási folyamatot, amely rengeteg izgalmas témát hozott magával; a jogharmonizáció minden apró részletre kiterjedt, a tyúk ketrecének méretétől kezdve a korhatáros műsorok jelöléséig. Az ukránok tehát nem mentesülnének ezen kötelezettségek alól.

Ezek a részletek talán másodlagosnak tűnhetnek, hiszen Ukrajna még nem jutott el erre a szintre. Jelenleg az uniós nézőpontból elsődleges jogállamisági kérdéseket érintő programját sem nyújtotta be Brüsszelnek. (Most ne is térjünk ki arra, hogy a jogállamisági normák megszegése mennyi problémát okoz a csatlakozás után az EU-nak – gondoljunk csak Magyarország példájára.)

A magyar kormánynak, mint tagállam, lehetősége van arra, hogy a folyamat minden egyes szakaszában kifejezze elvárásait és aggályait. Ezt Orbán Viktor 2023-ban meg is ígérte, amikor a többi tagország a csatlakozási tárgyalások kezdetéről hozott döntést. A kormány ezt a kisebbségi jogok tekintetében aktívan gyakorolta is.

Az is minimum csúsztatás, hogy Brüsszel gyorsítaná a csatlakozási folyamatot. Bár az uniós álláspont az, hogy geostratégiailag minél hamarabb jó lenne felvenni az országot (és Moldáviát), azt senki nem tudja megmondani, hogy ez mikor jöhet el. Kérdésünkre, hogy a sokat emlegetett 2030-as dátum mennyire reális, annyi választ kaptunk, hogy ezt tekintsük inkább kívánságnak. Ellentétben van ez a nyugat-balkáni országok némelyikével, ahol a csatlakozási tárgyalások már sokkal előrébb tartanak, és sokkal inkább a tényekre alapozva lehet jósolgatni a csatlakozás dátumával kapcsolatban. Itt egyébként az az érdekes, hogy Orbán ukránellenes politikája hogyan befolyásolhatja a nyugat-balkáni bővítést támogató magyar lobbi erejét - lenne egy tippünk arra, hogy nem erősíti azt.

Brüsszelben talán fintoroghatnak a dolgok miatt, de van egy alapelv az EU keretein belül, amelyet a kormány a Voks 2025 révén nyíltan megsért. Orbán Viktor nem rejti véka alá, hogy a cirkusz célja nem más, mint hogy legitimálja saját, az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján képviselt, csatlakozásellenes álláspontját. Ez a stratégia nem újkeletű; a migrációval kapcsolatos magyar népszavazás is hasonló céllal jött létre. Az Európai Bíróság világossá tette, hogy ez a népszavazás nem mentesítette Magyarországot az uniós jogok alól, és a mostani szavazás sem ad felhatalmazást a kormány számára. Különösen nem arra, hogy megszegje a lojalitási klauzulát, amely az EU alapszerződésében foglalt lojális együttműködés elvére épül. Ez azt jelenti, hogy ha az EU vezetői a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről határoznak, Orbán nem akadályozhatja meg ezt, még akkor sem, ha ő maga nem vesz részt a szavazáson – emlékezzünk, 2023 decemberében a magyar kormányfő a német javaslatra "kávézni" távozott a teremből, így nem emelt vétót, és a kezdeményezés végül az Európai Tanács áldását nyerte.

A jogi kérdések mellett nem hagyhatók figyelmen kívül a morális szempontok sem. Amikor Orbán Viktor a kormányzati propaganda csúcsán arról beszél, hogy az ukránok szegények, és ezért az EU-támogatásokat a magyarok helyett nekik kellene juttatni, hajlamos elfelejteni, hogy Magyarország a csatlakozás óta jelentős kedvezményezettje volt a kohéziós forrásoknak. A blokkolás előtt a lehívások éves értékét a nemzeti jövedelem 3-4%-ára becsülték, ami a tagállamok között az egyik legmagasabb arányt jelenti. Orbán nem is titkolta büszkeségét, amikor még ezzel akarta fényezni a kormány teljesítményét. Összességében ez körülbelül 100 milliárd eurót jelentett a csatlakozás óta, ami mellesleg négyszerese a befizetett összegeinknek.

Ezt a pénzt természetesen lehet sajnálni az újonnan csatlakozott tagállamoktól, hiszen a költségvetési tárgyalások során gyakran találkozhatunk a "fukar államok" jelenségével. Azonban érdemes megjegyezni, hogy ezek az országok nettó befizetők, és gazdasági fejlődésük szempontjából az uniós források soha nem játszottak meghatározó szerepet.

Ha már az irigységről beszélünk, érdemes felidézni, hogy az uniós polgárok milyen mértékben támogatták a keleti bővítést, amelynek során Magyarország is csatlakozott a közösséghez. Nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy a Voks 2025-tel ellentétben a reprezentatív mintán végzett kutatások alapján a válaszadók többsége (különböző felmérések összesítése szerint átlagosan körülbelül 40%-a) nem tartotta jó ötletnek, hogy tíz, jellemzően gazdaságilag hátrányos helyzetű ország kerüljön be az unióba.

Mik is voltak a főbb érvek akkoriban? Elveszítik a befektetéseiket, ami munkahelyek megszűnéséhez vezet; cserébe nekünk jutnak az uniós támogatások, ami a fejlődésüket megakasztja; és természetesen érkeznek a lengyel vízvezeték-szerelők is, akik még a kisebb vállalkozásokat is ellehetetleníthetik.

Hát igen, ők legalább nem kerülnek a csomagtartó sötétjébe!