A császár legújabb öltözéke Egyszer volt, hol nem volt, egy fényűző birodalom, ahol a császár híres volt extravagáns ruháiról. Egy nap bejelentette, hogy új ruhát készíttet, amely minden eddiginél különlegesebb lesz. A város apraja-nagyja izgatottan várt
Hol volt, hol nem volt - kezdhetném a klasszikus mesék stílusában, de már rég túlléptem a mesehallgatás gyermeki világán. Így hát inkább egy különleges történetről szeretnék mesélni, amelyet Hans Christian Andersen, a neves dán író, írt meg. Ez a tanulságos mese 1837-ben látott napvilágot, és azóta több mint száz nyelvre lefordították, köztük a szerb és magyar nyelvre is. Ezért e sorok olvasói számára is könnyen hozzáférhető, hogy felfedezhessék a benne rejlő üzeneteket.
A tanmesék varázslatos világába lépve olyan történeteket fedezhetünk fel, amelyek nem csupán szórakoztatnak, hanem tanulságokkal is gazdagítanak bennünket. Ezek a mesék gyakran egyszerű, mégis mélyen elgondolkodtató helyzetekbe helyezik szereplőiket, akik valamilyen kihívással néznek szembe. A bátor hősök, a bölcs állatok és a tanulságos fordulatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a mesék értékes leckéket adjanak át a fiatalabb és idősebb olvasóknak egyaránt. A tanmesék nemcsak a fantázia szárnyalását segítik elő, hanem lehetőséget adnak arra is, hogy megértsük az emberi természet bonyolultságát. Legyen szó a barátságról, a bátorságról vagy a jóságról, ezek a történetek időtlen igazságokat tárnak elénk, amelyek generációkon átívelve érvényesek maradnak. A tanmesék így nem csupán szórakoztató olvasmányok, hanem értékes útmutatók is, amelyek segítenek eligibilizálni az élet kihívásait.
Valaha élt egy császár, akinek híres hóbortja volt, hogy szinte minden órában új ruhát öltött magára. Szerelme a gyönyörű, elegáns anyagok iránt határtalan volt, így udvarában számos tehetséges szabó és takács dolgozott szüntelenül, hogy mindig friss öltözet díszítse méltóságát. A kelmekészítők, szövőmesterek és mindenféle mesterségbeli ügyes kezű mester versengtek egymással, hogy elnyerjék a császár kegyeit, és a legszebb ruhák alkotásával nyűgözzék le őt.
Egyszer azonban két csaló jelent meg a császári udvarban, akik hatalmas pénzekért cserébe mesés kelméket ígértek. Az uralkodó nemcsak rengeteg aranyat adott nekik a szép új ruhák reményében, hanem még külön helyiséget és szövőszékeket is biztosított számukra. A csaló takácsok pedig úgy tettek, mintha szőnének és a kíváncsiskodó udvari méltóságoknak is dicsérték a nem létező munkát, hiszen a levegőnek már akkor sem volt se színe, se tapintása.
Valóban, a császár udvarának tagjai, a főhopmestertől az uszályhordozókig, rettegtek attól, hogy felfedjék a csalás titkát. Így hát, amikor a császár végül felpróbálta az új, dicsfényben ragyogó ruhát, és büszkén végigsétált az udvari körmenetben, senki sem mert szólni. A tömeg ámulva csodálta a császár legújabb öltözetét, tapsolva ünnepelte az illúziót, amelybe belesodoródtak. Csak egy kisfiú hangzott fel a sokaságból, kiáltva: "De hiszen nincsen rajta semmi!" E szavak visszhangja azonban csak gyorsan elmerült a zajban, és a tömeg továbbra is követte a mezítelen uralkodót, mintha a valóságot elnyelte volna a közönség bámulata, míg a miniszterek és a főhopmester mögött vonultak.
A dán meseírók nyomdokain haladva, a szerb irodalom is tartogat számunkra figyelemreméltó történeteket. Radoje Domanović "Vođa" (A vezér) című rövid, de hatásos szatírája egy olyan emberáradatot mutat be, amely hűséggel és eltökéltséggel követi vezetőjét. Ahogy a csoport a szakadék szélére jut, egyikük váratlanul felkiált: "De hát a vezér vak!" Ezzel a felkiáltással a történet egy drámai fordulópontot ér el, rávilágítva a vezetés és a követés bonyolult viszonyára.
A váltás középpontjában álló téma
A ruhák cseréje kétségkívül sokkal egyszerűbb, mint a meggyőződések, vallások vagy hitek megváltoztatása, de ezekre is akadnak figyelemre méltó példák. Emlékezzünk csak 1995. március 20-ára, amikor egy belgrádi politikus a horvátországi Glina művelődési házában állt a több száz fős tömeg előtt, és határozottan kijelentette: "Itt soha többé nem lesz usztasa állam, semmiféle sakktáblás zászló vagy ehhez hasonló jelkép. Ez a terület Szerbia része marad mindörökre, és ti is Szerbiában fogtok élni." A helyi polgárok, a Krajinai Szerb Köztársaság lakói, lelkesen üdvözölték a nyurga szónokot, hosszú tapsvihart zúdítva rá. Csakhogy körülbelül fél évvel később megérkezett a horvát Vihar (Oluja) hadművelet, de az említett politikus már újra Belgrádban tartózkodott. Ezt megelőzően, 1995 júliusában a szerb képviselőházban felszólalva kijelentette: "Minden meggyilkolt szerbért száz muszlimot ölünk meg." Emlékeztetni szeretnék arra is, hogy ezekben a hetekben zajlott le a srebrenicai vérengzés, amely során nyolcezer férfit, köztük időseket és fiúkat is meggyilkoltak a boszniai szerb hadsereg katonái és a szerb szabadcsapatok.
Az idézett glinai és belgrádi hórihorgas felszólaló amúgy a szélsőséges Szerb Radikális Párt főtitkára volt, és Hágában raboskodó főnöke, pártjának elnöke helyett, de pólóján annak fényképével szerepelt a parlamenti szószéken. Néhány évvel később aztán megtagadta a pártelnököt, és az alelnökkel együtt megalakította a Szerb Haladó Pártot. Még később ennek elnöke lett, majd 2012-ben már kormányfő-helyettes, újabb egy év múltán pedig miniszterelnök. Innen került aztán az államelnöki palotába, ahol immár második mandátumát tölti. Időközben természetesen európai mázra váltotta a fekete mezt, és elhitette az ókontinens vezetőivel, hogy országa csatlakozni kíván az Európai Unióhoz. Miközben Oroszországgal és Kínával is egyre szorosabbra fűzte országa kapcsolatait. Európában ugyan fejcsóválás volt erre a válasz, de az érdemi lépések és a büntetőintézkedések is elmaradtak.
Elindul egy új kezdeményezés!
Tavaly már felröppentek hírek arról, hogy a jelenlegi államfő egy új politikai formáció létrehozását tervezi, amely egyfajta össznépi mozgalomként egyesítené a híveit. Legutóbb pénteken Jagodinában, mintegy tizenötezer, buszokkal odaszállított résztvevő előtt osztotta meg elképzeléseit. A beszédében hangsúlyozta, hogy "mindenkit szívesen várnak" az új politikai szervezet keretein belül, amely - ha hihetünk a pletykáknak - március közepén fog megalakulni. Politikai elemzők szerint a célja a jelenlegi koalíciós pártok beolvasztása és integrálása az "anyapártba". Emlékezetes, hogy hasonló lépéseket tettek Slobodan Miloševićék is, amikor a Szocialista Szövetséget és a Kommunista Szövetséget egyesítve megalapították a Szerbiai Szocialista Pártot.
Itt érkezünk el ismét ahhoz az új, vagy éppen legújabb ruhához, amely már nem csupán mese, hanem a nyers valóság megtestesülése, a jelenlegi aranykor egyik alappillére és újabb fejezete. Ha pedig valaki felfedezi a párhuzamokat a megidézett mesék és a leírt valós események között, az bizony nem téved.
Aleksandar Vučić a Jagodinán tartott rendezvényen vett részt, ahol a közönség előtt beszédet mondott. (Fotó: Beta/Saša Đorđević)
