421 éve robbant ki a Bocskai-felkelés – vajon jobboldali nézőpontból is tiszteletet érdemel-e Bocskai István?

A közelmúltban eltelt 421 év óta, hogy kirobbant a Bocskai István által vezetett felkelés, amelynek megítélése a (szélső)jobboldalon máig megosztó. Jelen írás célja, hogy jobboldali perspektívából újraértelmezze Bocskai István alakját és szerepét a magyar történelemben. A kommunista emlékezetpolitika 1945 után igyekezett a saját ideológiáját tükrözni Bocskai, Bethlen Gábor és II. Rákóczi Ferenc személyiségében, valamint az 1848/1849-es események kapcsán. Ezen megközelítések azonban gyakran a Tanácsköztársaság vérgőzös örökségét próbálták legitimálni, mivel a baloldalnak történelmi hagyományai nem léteztek, így kénytelen volt kreálni azokat. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lett volna Rákóczival és Kossuthtal a kommunista korszakban; valószínű, hogy osztályidegenekként internálták volna őket. Egy dolog azonban biztos: sem Bocskai István, sem Bethlen Gábor, sem Rákóczi, sem Kossuth nem kérdőjelezte meg a Magyar Királyság államformáját. Az 1849-es trónfosztás sem a királyság forradalmi eltörlését jelentette, hanem a Habsburg-ház és a Ferenc József által képviselt alkotmánypuccs ellen irányult. A köztársasági államforma nem került be a Függetlenségi Nyilatkozat tervezetébe, és a királyság eltörlését sem deklarálták. Gracza György 1894-1898 között megjelent Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz története című munkájának IV. kötetében kifejtette: "Több mint valószínű, hogy a nemzet, ha ellenein, amint bizton remélte, végleges diadalt arat, megtartotta volna tovább is a monarchikus államformát." Mivel Magyarország államformája majdnem ezer éven át királyság volt, ennek hagyománya mélyen gyökerezett a magyar jogban. A XIX. századi magyar történetírásban a "kurucos" nemzeti függetlenségi szemlélet dominált, amely a marxizmussal nem keveredett, Mód Aladár káros tevékenysége ellenére. A marxista történelemhamisítás következményeként az utóbbi évtizedekben háttérbe szorult a nemzeti függetlenség és szuverenitás eszméje, míg a Habsburg-barátabb narratívák, amelyek megkérdőjelezik a Bocskai-felkelést és a Rákóczi-szabadságharcot, előtérbe kerültek. E narratíva a globális politikai és gazdasági egységbe való integrálódás pozitív megjelenítésére törekszik. A (szélső)jobboldalon egyetértenek abban, hogy a marxista szemléletnek nincs helye a történettudományban, azonban fontos, hogy ne száműzzük a magyar nemzeti emlékezetből Erdély fejedelmeit, Bocskait, Rákóczit és az 1848/1849-es eseményeket a marxista narratívával együtt. Hiszen Magyarország a Habsburg Birodalom részeként mindig másodlagos szerepet töltött be, és az Erdélyi Fejedelemség a XVII. században a magyar érdekek védelmében játszott kiemelkedő szerepet. Ahogy Illésházy István 1605-ös levelében Bocskaihoz írta: "míg Erdélyben fejedelem vala, nem mernek vala az németek így düheskedni az magyarokon." Ez a megjegyzés és Bocskai végrendelete is azt bizonyítja, hogy a magyar fejedelemség létfontosságú volt a magyar nemzeti identitás és érdekvédelem szempontjából.

A magyarság története a Kárpát-medencében drámai fordulatot vett 1526 után, amikor is elveszítette vezető szerepét. Ezt követően a magyar nép folyamatosan küzdött a jogaiért és önrendelkezéséért, amit a XVII. századi felkelések, a Rákóczi-szabadságharc, valamint az 1848-1849-es események is tükröznek. Az ezerötszázas években a magyar nép a szívós harcok során törekedett arra, hogy visszanyerje méltóságát és vezető szerepét. A történelmünkben Bocskai István, Rákóczi György és a szabadságharc hősei nem csupán lázadók voltak, hanem a nemzeti identitás védelmezői is. Az Aranybulla ellenállási záradéka, amely az 1687-es Országgyűlés nyomására hatályon kívül helyezésre került, a magyar szabadságharcok jogi alapját képezte. A kényszer hatására hozott döntéseket senki sem tekintette érvényesnek, így a magyar rendek védelmében fellépő Bocskai István hősi tettei a nemzeti ügy szolgálatába álltak. Mivel a XVII. században a magyar jogrend a rendi nemzet fogalmán alapult, a rendi jogok megsértése a magyar nemzet megsértését is jelentette. Ezért Bocskai 1604-ben fegyvert fogott a nemzet védelme érdekében. Fontos hangsúlyozni, hogy a XVII. és XIX. századi magyar történelem értékelése során ne a megosztottságot erősítő "kuruc-labanc" felfogásra támaszkodjunk, hanem a közös magyar érdekekre. A "kuruc" és "labanc" ellentétek helyett legyünk egymás segítői, mert ahogyan Gömbös Gyula megfogalmazta: a magyar népnek nem szabad önmaga energiáit felélni, hanem a nemzeti célok felé kell összpontosítania. Egyesüljünk a közös jövő érdekében, és emeljük fel a magyar identitást!